Kilenc újabb modellel bővülhet a Samsung Galaxy A széria

0

2019-ben nem kevés okostelefonnal bővült a Samsung Galaxy A széria, és a legújabb értesülések szerint a jövőben sem lesz hiány ezekből a készülékekből. A telefoncsalád az alsókategóriától kezdve egészen a prémium szegmensig kínál mobilokat, vélhetően később is mindenki megtalálja majd köztük a számítását.

A Samsung az anyaországában, vagyis Dél-Koreában levédette összesen 9 Galaxy A családhoz tartozó okostelefon nevét, csupa olyan készülékét, amelyekkel a jövőben valószínűleg találkozni is fogunk. A trademark eljárást igazoló dokumentumok a következő neveket említik: Galaxy A12, Galaxy A22, Galaxy A32, Galaxy A42, Galaxy A52, Galaxy A62, Galaxy A72, Galaxy A82 és Galaxy A92.

Egyelőre sajnos nem igazán tudni semmit ezekről a készülékekről, már ami a specifikációkat, hardveres jellemzőket illeti, de a nevükből kikövetkeztethető, hogy valamilyen módon mindegyik előrelépést fog jelenteni az elődjéhez képest. Igazából az is megtörténhet, hogy pont ebben a szériában fog debütálni egy olyan készülék, ami komoly innovációt hoz majd magával, hiszen sokszor zászlóshajó szintű felszereltséggel debütál egy-egy Galaxy A mobil. Persze a telefonok sikeressége azon is múlik, mennyire fog majd vastagon a Samsung ceruzája, amikor beárazza az újdonságokat. Ti mennyire szeretitek a Galaxy A széria tagjait, esetleg Ti is használjátok valamelyiket? Írjátok le véleményeteket kommentben!

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid