Kínában nincs több Fortnite, leállították a szervereket

0

Már egy ideje a levegőben lógott a dolog, és most végre bekövetkezett, amitől a kínai Fortnite játékosok rettegtek: lelőtték a népszerű játék szervereit az ország határain belül. A rendkívül populáris cím 2018 óta volt elérhető Kínában, ám a szigorú kormányzati előírások miatt valójában soha nem lépett ki a béta fázisból ebben a régióban.

A fejlesztők hivatalos közleményben tudatták a nyilvánossággal, hogy mostantól nem elérhetőek a játék szerverei Kínában. A nyilatkozatban nem szerepel semmilyen konkrét indoklás vagy magyarázat, hogy miért is kellett ezt tenniük, ám jó okkal feltételezhető, hogy a kínai kormányzat tovább szigorítja a videojáték szektorra vonatkozó korlátozásokat, és ez állhat a dolog hátterében. Ha valaki esetleg lemaradt volna róla, többek között olyan intézkedések vannak életben, amelyek a 18 év alattiak online eltöltött játékidejét heti három órára fogja vissza.

Egy ilyen határozat előnyeiről és hátrányairól hosszú oldalakon át lehetne értekezni, vélhetően számos érv lenne pro és kontra egyaránt, de ebbe most nem mennénk bele. Az viszont biztos, hogy Kínában egyre nehezebb engedélyt kapni a virtuális tárgyak értékesítésére, a Fortnite “freemium” üzleti modelljének pedig nem sok értelme van így az adott piacon. Épp ezért a Fortnite szerverek már november 15-óta elérhetetlenek a kínai telefonos gamerek számára, akiknek így valamilyen más online szórakozás után kell majd nézniük.

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid