Kitart chipfejlesztő részlege mellett a Huawei

0

A Huawei tavaly szeptemberben veszítette el a hozzáférést a TSMC gyártósoraihoz, amely igencsak súlyosan érintette a céget, azon belül is a processzorok fejlesztésével foglalkozó HiSilicon részleget. A rendkívül nehéz idők ellenére a Huawei alelnöke nemrégiben azt nyilatkozta, hogy eszük ágában sincs csökkenteni a fejlesztői létszámot, igényt tartanak a munkatársakra, mert a kollégák sokat segíthetnek a nehéz időkön való túljutásban.

A kijelentés forrása a Huawei igazgatójának, Chen Catherine-nek a Nikkei Asian Review részére adott interjúja. Elmondása szerint vállalatuk továbbra is házon belül fogja fejleszteni a félvezető alkatrészeket, és eszük ágában sincs sem leépíteni, sem átszervezni a HiSilicon részleget. Pedig erre minden okuk megvolna, hiszen 2020-ban a HiSilicon munkatársak száma meghaladta a 7000 főt, így a részleg fenntartása jelentős anyagi terhet ró a kínai gyártóra.

Az Omdia nevű elemzőcég szerint a HiSilicon az idei év első negyedében csupán 385 millió dollárt termelt, ami nagyjából 87 százalékkal kevesebb, mint a tavalyi év második negyedében, amikor a Huawei rekordbevételeket produkált. A jó világnak akkor lett vége, amikor 2020 májusában további szankciókat vezettek be a kínai gyártó ellen. A Huawei vezetése arra számít, hogy a korlátozások a jelenlegi formájukban még legalább 2-3 évig fennmaradnak, valószínűleg igazuk is van, mert az új amerikai adminisztráció Joe Biden elnökkel az élen határozottan folytatni szándékozik a Donald Trump által megkezdett Huawei-ellenes politikát.

A chipfejlesztő részleg a túlélés érdekében új típusú termékek fejlesztésével, például televíziókhoz készülő komponensek előállításával próbál foglalkozni, illetve folyamatosan keresik a technológiai partnereket más országokban. Utóbbinak egyértelműen az a célja, hogy minél kevésbé függjenek az amerikai eredetű technológiák használatától, ugyanis pont ezektől van eltiltva az ázsiai vállalat.

A Huawei nehézségei mások számára is bonyolítják az életet, példának okáért a Sony egyik fő nyereségforrása a telefonos szenzorok gyártása, és a kínai cégre kirótt szankciók a japán vállalat bevételeiben is kárt tettek, mivel korábban sokat szállítottak nekik. Habár más gyártóktól is érkeznek megrendelések Sony márkájú kameraszenzorokra, akár még egy évig is eltarthat, míg kilábalnak abból a hiányból, amit a kiesett Huawei rendelések okoztak számukra.

Forrás: GizChina

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid