A lehető legjobb ujjlenyomat-olvasót kapja a Samsung Galaxy S10

0

A Samsungtól eddig még nem láthattunk kijelző épített ujjlenyomat-olvasóval szerelt készüléket, de a Galaxy S10 már minden bizonnyal ezzel felszerelve érkezik. Az infók szerint pedig nem is egy mezei verziót kap majd ebből.

Már láthattunk idén néhány olyan mobilt, amely kijelző alá épített ujjlenyomat-olvasót kapott, ám a dél-koreai vállalat nem ezt a változatot használja majd a Galaxy S10-hez. A Qualcomm által kifejlesztett típus mellett tették le a voksukat, ami egy sokkal fejlettebb, ultraszónikus technológiát használ a lassabb optikai megoldás helyett.

Koreai források szerint ebből is a harmadik generációt fogják használni, ami azért elég fura, mert eddig az első két generációt sem láthattunk a mobilpiacon.

A Samsung egyébként a “hétköznapi” kijelzőbe épített ujjlenyomat-olvasó technológiát is tervezi használni, ám ezt középkategóriás mobilok kaphatják majd, ami minden bizonnyal az “A” szériát takarja. A harmadik generációs ultraszónikus szenzor viszont a Samsung következő csúcsragadozójáé lehet, mert bár a Huawei Mate 20 Pro is ilyen ujjlenyomat-olvasót kap majd, ám ők egyelőre csak a második generációt tudták megszerezni a Qualcomm-tól, legalábbis állítólag.

A legújabb generációról már napvilágot látott néhány infó, de biztosan nem fogunk csalódni benne. Állítólag még az 1.2 mm vastag OLED kijelzőn keresztül is tökéletesen működik, ráadásul a gesztusokkal is boldogul, víz alatt is használható marad, és a pulzust is méri.

Forrás: PhoneArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

NapiDroid