Mac integrációval érkezhet a Vivo X Fold 3

0

Korábban arról lehetett hallani híreket, hogy a Vivo és az Oppo is bedobja a törölközőt a hajlítható kijelzős okostelefonok piacán. Ez az értesülés már akkor sem hangzott olyan túlságosan megalapozottnak, amikor keringeni kezdett, de most néhány fotó, amelyek a Vivo X Fold 3-at ábrázolják működés közben, még inkább megcáfolják. Ráadásul az X Fold 3 igencsak közeli kapcsolatot fog ápolni az Apple számítógépeivel, legalábbis az előzetes képanyag alapján.

Azt eddig is tudtuk, hogy a Vivo X Fold 3 megújult formatervvel debütál, és most az ismert és megbízható szivárogtató, Ice Universe közzétett néhány képet a Weibo-profilján, felfedve a készülék külalakját, illetve egy igencsak érdekes képességét. A hajlítható képernyős okostelefon ugyanis képes lesz távolról kapcsolódni egy Mac számítógéphez.

Mint a képeken látható, a felhasználói felület a képernyőt is kettéosztathatja, így az alsó részből billentyűzet lesz. Arra még egy jó darabig várni kell, hogy az Apple hajlítható kijelzős mobilt dobjon a piacra, addig pedig a Vivo készüléke, illetve annak spéci funkciója áll a legközelebb ahhoz, amire egy flexibilis iPhone képes lehet. Legalábbis a képek alapján.

Az okostelefon kerete is eltér majd a korábban látottaktól. A Vivo X Fold 3 oldalsó peremei nem lesznek annyira íveltek, mint az előd esetében, és a külső részén lévő alsó hangszóró szintén máshogy fest. A belső képernyőn lévő szelfikamera ezúttal a jobb felső sarokban foglal helyet.

Ne kerülje el figyelmünket a teljesen sík kialakítású bekapcsoló gomb, amely általában azt jelzi, hogy a billentyű egyben ujjlenyomat-olvasóként is funkcionál. Ez már csak azért is érdekes, mert az X Fold 2 mindkét képernyője alatt volt biometrikus szenzor, ami azt jelentheti, hogy az X Fold 3 egy megfizethetőbb variáns lesz, és talán érkezik egy Pro verzió is, amely megkapja a megjelenítő alá integrált ujjlenyomat-olvasókat.

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid