Már fel lehet iratkozni a Nothing Phone (1) Android 13 béta programjára

0

Amikor az ex-OnePlus főnököt és a Nothing alapítóját, Carl Pei-t megkérdezték, hogy mégis mikor érkezik a Nothing Phone (1) Android 13 frissítése, azt válaszolta, hogy egy készülék több, mint a specifikációi, vagy az általa futtatott szoftver. Sejthetitek, mennyire pozitívan reagáltak a tulajdonosok, így aztán később a cég részéről megerősítették, hogy lesz frissítés, de idén már nem érkezik meg. Habár stabil kiadást nem érdemes várni, a béta verzióra már fel lehet iratkozni, mert ez mindenki számára elérhető lesz még az év vége előtt.

A Nothing Phone (1) Android 13 frissítésének zárt bétatesztelése már zajlik, a nyílt béta pedig valamikor december közepén érkezik meg az érdeklődők számára. Ha birtokodban van a készülék, és úgy gondolod, hogy szeretnéd kipróbálni a béta buildet, akkor nincs más dolgod, mint ezen az oldalon regisztrálni.

A résztvevők tapasztalatait fel fogják használni a Nothing OS fejlesztéséhez, a gyártó a visszajelzések alapján fogja optimalizálni a végleges verziót.

Magyarán szólva, akárcsak a legtöbb béta build esetében, számítani lehet hibákra, összeomlásokra, vagyis nagyjából mindenre, ami egy befejezetlen szoftver futtatásával jár. Mielőtt belevágsz a nagy kalandba, érdemes biztonsági mentést készíteni a telefonról, illetve jól meggondolni a részvételt.

A nyílt bétatesztelés tehát december közepén indul, hogy aztán a stabil verzió mikor érkezik, az egy nagyon jó kérdés. Mindenesetre jó látni, hogy van az ügyben előrehaladás.

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid