Már márciusban megismerhetjük az Android P-t

0

Bár még az Oreo sem terjedt el igazán, a fejlődés nem állhat meg, és mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy már márciusban megmutatják az utódot.

Evan Blass szellőztette meg az információt, miszerint március közepén érkezhet az első fejlesztői verziója az Android P-nek. Természetesen ez még csak egy nagyon korai tesztfázis lesz, így kérünk titeket, ne rohanjatok le minket a “Mikor kapom meg az Android P-t?” típusú hozzászólásokkal. (Bár a konkurenciáknál lehet tudják, őket érdemes kérdezni :P )

Azt sem lehet még tudni, hány ilyen előzetes verzió érkezik, mielőtt a végleges Android P megjelenne, de az előző évekből kiindulva akár 5 változat is várható. Néhány újítás egyébként már kiderült, mint pl. a “notch” támogatása, ahogy ezt már korábban megírtuk nektek.

Egyelőre úgy tűnik, hogy csak a Google által gyártott újabb készülékek támogatják majd a korai fejlesztői változatot. Ebbe a Pixel és Pixel 2 mobilok tartoznak bele, de elképzelhető, hogy más készülékekre is elérhetővé válik majd.

Forrás: Phonearena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

NapiDroid