Nagyot változik az USB-C protokoll, egy rakat eszköz nem lesz kompatibilis a jövőben

0

Az USB-C portok és maga a kapcsolódási protokoll ma már eléggé elterjedtnek mondható, es azon túl, hogy immáron sötétben is be tudjuk dugni a töltőzsinórt, számos további előnnyel jár a használata. Bár a micro USB mint olyan nem tűnt el teljesen, az USB-C dominanciája vitathatatlan, 2019-ben pedig még tovább fokozódik majd. Éppen ezért úgy határoztak az illetékesek, hogy a jövőben még biztonságosabbá próbálják tenni ezt a kapcsolati módot, de ennek sajnos árnyoldala is lehet.

Az USB Implementers Forum, vagyis az USB szabadalom mögött álló szervezet útjára indított egy új USB Type-C hitelesítési programot, ami lehetővé teszi, hogy csak bizonyos, megbízhatónak ítélt töltőkkel vagy más eszközökkel jöjjön létre a kapcsolat.

Az új metódus alapvetően egy olyan megoldást körvonalaz, amelynek segítségével az adott USB-C porttal rendelkező készülék (pl. okostelefon) képes azonnal megállapítani, hogy rádugott egy töltő vagy más tartozék rendelkezik-e megfelelő hitelesítéssel. Amennyiben nem, létre sem jön a kapcsolat, tehát semmilyen adat vagy töltés nem megy át, megvédve ezzel az eszközt.

A cél tehát alapvetően az USB-C portok biztonságosabbá tétele, de sajnos ezzel a gyártók akár vissza is élhetnek a jövőben. Könnyedén le tudják majd tiltani a harmadik féltől származó töltőket és más tartozékokat, hogy csak bizonyos, hitelesített eszközökkel működjön együtt a termékük. Ezzel pedig kötelezhetik a felhasználókat, hogy a drágább megoldásokat válasszák.

Forrás: BusinessWirePhoneArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid