Még egy Meizu csúcsmobil érkezik idén, nagyon érdekesnek tűnik

0

A Meizu Pro 6S alig két hete lett bemutatva, de annyira nem volt hatalmas előrelépés a Pro 6 modellhez képest, hogy ne legyen érdemes várni akár már most a folytatást. Azon pedig már jelen pillanatban is dolgoznak, sőt, a Meizu Pro 7 nem csak hogy készülőben van, de még az év végéig meg is érkezhet.

Kikerült az internetre egy prezentációs anyag, ami egy rakás információt tartalmaz a Meizu Pro 7-ről. Természetesen többek között a specifikációkról is szó esik, és minket techfanokat leginkább ez érdekel, nem igaz? Az egyik legérdekesebb – avagy legmegdöbbentőbb – részlet nem más, mint a lapkakészlet.

meizu-pro-7-leaked-slide-2 meizu-pro-7-leaked-slide-3

A dokumentum szerint a telefonba egy Huawei-féle Kirin 960 chipset kerülhet, ami azt jelenti, hogy nem egy Samsung Exynos lapka lesz a készülék lelke, és lehet, hogy eddig tartott a kínai és koreai cég közötti partnerség. A Huawei lapkáját már jól ismerhetitek, hiszen ez húzza az igát a Mate 9 belsejében is. Új Cortex-A73 magokkal és Mali-G71 grafikus gyorsítóval igyekszik biztosítani a felsőkategóriás felhasználói élményt, amihez mindenképpen jó jön majd a 6 GB RAM segítsége is.

meizu-pro-7-leaked-slide-6 meizu-pro-7-leaked-slides-2-3

A fényképeket egy 12 megapixeles kamera készítheti, amelynek belsejében egy Sony IMX386 szenzor található, lényegében ez ugyanaz, mint ami a Pro 6S hátlapján van.

meizu-pro-7-leaked-slide-1

Érdekesség még a Sonavation elnevezésű biometrikus szenzor, ami ultrahangos azonosítás lévén érzékeli az ujjlenyomatot, és mint látható a kijelző alatt funkcionál. A telefon állítólag december 24-én kerül bejelentésre, így ha Pro szériás Meizut szeretnél venni, talán érdemes lesz várnod még egy keveset.

Egyébként ez jó eséllyel ugyanaz a Meizu mobil, ami a korábbi pletykák szerint a Xiaomi Mi MIX-hez hasonló keret nélküli kijezővel érkezik.

GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid