Megérkezett a 240 wattal tölthető Realme GT Neo 5

0

Végre hivatalosan is befutott a régóta várt Realme GT Neo 5, ami egyebek mellett azért ragadta meg a figyelmet, mert a benne levő akkumulátor támogatja a 240 wattos gyorstöltést. Az okostelefon egy másik változatban is megjelent, méretesebb aksival, némileg lassabb, 150 wattos töltési sebességgel. Ami mindkettőben közös, hogy világító elemmel ékesített hátlappal és egészen egyedi dizájnnal igyekeznek hódítani, a korrekt hardveres jellemzők mellett.

A Realme GT Neo 5 belsejében Snapdragon 8+ Gen 1 chipset zakatol, a 240 wattos verzió esetében ez 16 GB RAM-mal és akár 1 TB tárhellyel egészülhet ki, a 150 wattos variáns pedig 8, 12 vagy 16 GB operatív memóriával, illetve fixen 256 GB-os háttértárral kerül majd forgalomba. Az lapkakészlet hűtését egy 8 elemből álló rendszert hivatott biztosítani, amely egyebek mellett áll egy gőzkamrából, illetve több rétegnyi grafitból. Egyébként a gyorstöltés is nagy hőtermeléssel jár, de a TUV Rheinland tanúsítványa biztosít bennünket arról, hogy a használata mindvégig biztonságos marad.

A készülék 6,74 colos, 144 Hz-es 10 bites AMOLED képernyővel van felszerelve, amelyen 2772 x 1240 pixel sorakozik. Az is klassz, hogy a panel lefedi a DCI-P3 színskála 100 százalékát, az érintési mintavétel pedig gamer telefonok szintjén van, ami 1500 Hz-et jelent.

A Realme GT Neo 5 esetében nem a kamerák kapták a hangsúlyt, de azért a képrögzítő egységek miatt sem fog szégyenkezni az újdonság. A hátoldalon 50 megapixeles elsődleges modul foglal helyett IMX890 szenzorral, az 1/1,56 colos Sony modul optikai képstabilizátorral és 6-elemes lencsével bír, amelynek rekeszértéke f/1,9. A kamerakészlet részét képezi még egy 8 megapixeles, ultraszéles egység 112 fokos látószöggel, valamint egy 2 megapixeles makró modul. Az előlapi kamera egy kivágásba került, Samsung-gyártmány, a felbontása 16 megapixel.

A Realme GT Neo 5 240 wattos verziója 4600 mAh-s akkumulátort kapott, az ehhez szükséges 20V/12A-es adapter pedig ott lesz a mobil dobozában. A 150 wattos variáns már egy picit méretesebb, 5000 mAh kapacitású teleppel lett felszerelve, a 20V/8A-es töltőfej ezúttal sem marad ki a csomagolásból. A 240 wattos kiadás esetében a készülék mindössze 80 másodperc alatt 20, 4 perc alatt pedig 50 százalékra tölt, míg a teljes töltöttség cirka 10 perc alatt elérhető.

A Realme szerint mindössze 30 másodperc kell a töltőn ahhoz, hogy 2 órányi telefonálásra elegendő energia kerüljön a telefon aksijába.

A mobil minden korábbi VOOC és SuperVOOC töltővel kompatibilis marad, amelyek képesek lesznek leadni teljesítményüket az okostelefon USB-C portján keresztül. A gyártó tesztjei szerint a készülékek belsejében lévő akkumulátorok 1600 töltési ciklust követően is megőrzik majd teljes kapacitásuk 80 százalékát. Ez tipikus felhasználás mellett 4 évet jelent.

A Realme GT Neo 5 további említésre méltó jellemzői közé sorolható a készülék által futtatott Android 13 operációs rendszer Realme UI 4.0 felülettel kiegészítve, valamint az NFC technológia. Az okostelefon hátoldalán van egy RGB LED téglalap, ami egyebek mellett értesítéseket jelezhet, vagy applikációkon belül különböző funkciókat rendelhetünk hozzá. Ha például a telep már csak 20 százalékos töltöttségen van, akkor vörös színre fog váltani, de ezt és minden más egyebeket a hátoldali fénnyel kapcsolatban a beállításokban tudunk személyre szabni.

Az okostelefon háromféle színben lesz kapható: fekete, lila és fehér. A 240 wattos változat kezdőára 470 dollár (~168 ezer Ft), nyilván kínai pénzből átszámítva, ezért az összegért cserébe 16 GB RAM és 256 GB háttértár jár. A legdrágább variáns 1 TB belső tárhellyel 515 dollárt (~184 ezer Ft) kóstál jüanból átváltva. A 150 wattos modell esetében 400 dollárt (~143 ezer Ft) kell leszurkolni a legolcsóbb, 8/256 GB-os konfigurációért, de a legtöbb RAM-ot kínáló összeállítás sem kerül többe 427 dollárnál(~153 ezer Ft). Nemzetközi értékesítésről egyelőre nem esett szó, de sokak szerint esélyes, hogy a 150 wattos kiadás megjelenik majd Kína határain kívül is.

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid