Nagyon nehezen javítható a Motorola Razr, lehúzták a szakemberek

0

A Motorola Razr egyfelől elég nagy népszerűségnek örvend, mivel dizájnjával szeretett kagylómobilokat próbálja feltámasztani, miközben minden ízében a telekommunikáció jövőjét idézi, másfelől nemileg megosztó is, mivel a vaskos árcédula ellenére csak középkategóriás vassal rendelkezik. De mi van akkor, ha valami elromlik a készülék belsejében, esetleg cserélni kell a kijelzőt? Mennyire javítható szervizelhető a Motorola hajlítható képernyős okostelefonja? Az iFixit csapata szerint alig.

A szereléssel és mindenféle eszközök javításával, valamint ezen műveletek egyszerű halandóknak való bemutatásával foglalkozó iFixit csapata szétszerelte a Motorola Razr-t és végül 10-ből 1 pontot adtak annak szerelhetőségére, ami azt jelenti, hogy pokoli nehezen, vagy alig javítható a készülék, otthoni körülmények között pedig kvázi lehetetlen.

Az egyetlen pozitívum, amelyet említenek az, hogy mindössze egyetlen szabványos T3 Torx csavarhúzó szükséges a műveletekhez, valamint a képernyő végső soron cserélhető, ha az ember kellően elszánt. A külső rétegek ragasztva vannak, nehezen bonthatóak, és az akkumulátor cseréje megkívánja a készülék teljes szétszerelését, ami cseppet sem egyszerű feladat.

A Motorola Razr töltőcsatlakozója az alaplapra van forrasztva, ami azt jelenti, hogy nem lehet cserélni, ha valaha bármi is történne vele. A szerkezet tehát mindennek nevezhető, csak könnyen javíthatónak nem, ennek ellenére aki többet szeretne tudni, annak érdemes megnéznie a 12 lépéses szerelési folyamatot, ami ezen a linken tekinthető meg. 

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid