Megvan, mikor jön az Android 10

0

A Google nemrég jelentette be, hogy megváltozik az Android mint márka, eltűnnek az édességes nevek, és szimplán csak Android 10 lesz a következő verzió. Persze adott a kérdés, hogy ez mikor érkezik, amit többen fel is tettek a Google munkatársainak, és meglepő módon választ is kaptak erre a kérdésre.

A Google csapata több hasonló kérdésre is egybehangzó választ adott, amely szerint az új Android verzió szeptember 3-én érkezik. Ezen a napon adják ki a végleges változatot, és ekkor válik majd elérhetővé a Pixel telefonokra, amelyek ugyebár mindig elsők a sorban, ha frissítésekről van szó.

Remek hír, hogy nem csak az újabb Google-mobilok, hanem még az első generációs Pixelek (Pixel és Pixel XL) is megkapják az Android 10-et, pedig ezek már jócskán túllépték a 2 éves kort.

Az új Android számos kisebb-nagyobb változást hoz, dizájn tekintetében leginkább a szem- és aksikímélő sötét mód lesz feltűnő, amire már elég régóta várunk. A kezelés is megújul, a Google ugyanis egy újfajta gesztusvezérlést vezet be, ennek is ideje volt már. Támogatottak lesznek a hajlítható kijelzők, ez inkább a jövőre nézve lehet fontos, de rengeteg olyan funkció is lesz, amiknek már most hasznát vehetjük, például a megújult alkalmazásengedélyek.

Via PhoneArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Szakos Péter

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid