Megvan a Samsung Galaxy Note 9 bemutatásának időpontja!

0

A sok apró hírmorzsa után most végre a hivatalos bemutató idejét is megtudtuk, amit maga a Samsung jelentett be.

A vállalat végre hivatalosan is megerősítette, hogy augusztus 9-én rántja le a leplet a következő Note-ról. Bár a képen nem lövik el melyik készüléket láthatjuk majd a New York-ban tartandó eseményen, de biztosak lehetünk benne, hogy a kilencedike sem a véletlen műve, a Galaxy Note 9-ről lévén szó.

Több infó kiderült már róla, például hogy változik a hátsó része, és az ujjlenyomat-olvasó végre a kamerák alá kerül. Korai renderelt videón is láthattuk már ezt, de itt még azért lehetnek eltérések a végleges verzióhoz képest.

A képen minden bizonnyal a megújult S Pen látható

Az európai modellek szokás szerint Exynos (9810) chippel érkeznek majd, míg más régiókban a Snapdragon 845 dorombol majd a gépház alatt. A 6GB memória mellé 64GB/128GB/256GB-os tárhelyekből választhatunk majd, de elképzelhető, hogy egy 512GB-os verziót is piacra dobnak.

Az is valószínűsíthető, hogy végre nem aprózzák el az akkumulátort, és várhatóan 4000 mAh-s telep kerül majd bele, ahogy azt már mi is megírtuk nektek. A hírek szerint az S Pen is új funkciót kaphat, ám erről még semmi konkrétum nem szivárgott ki.

Forrás: Gsmarena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

NapiDroid