Nagy frissítést kapott a Samsung Galaxy S20 és a Note 20 mobilok kamerarendszere

0

Egy vadonatúj szoftverfrissítés érkezett a Samsung Galaxy S20 és a Note 20 készülékekre, amely többek között számos a kamerákat érintő változtatást hozott.

Az új adatcsomag a G98xxXXU7DUC7, illetve a N98xxXXU1DUC8 verziószámot viseli, mindössze 500 MB a mérete, viszont számos meghatározó, fotózással kapcsolatos funkciót tesz elérhetővé, amelyeket eddig csak a Galaxy S21 készülékekkel lehetett használni.

A frissítés első körben Németországban jelent meg, de vélhetően hamarosan további régiókban is letölthetjük majd. A rendezői mód kivételével – amelynek valószínűleg hardveres feltételei is vannak – szinte minden fontosabb és menőbb kamerás funkciót megkaphatnak a korábbi generációt birtoklók a Galaxy S21 mobilokból. A frissítés lehetővé teszi a portré képek készítését éjjeli fényviszonyok között, a felhozatal részét képezi három új portré effektus, most már használhatjuk a low-key mono, a high-key mono és a backdrop effekteket egyaránt.

Pro módban mostantól elérhető az ultraszéles látószögű fotózás, éjszakai képek készítésekor szabadon állíthatjuk az expozíciót, ráadásul az éjszakai mód most már az ultraszéles látószögű kamerákkal is működni fog.

Azt sajnos nem tudjuk megmondani, hogy a te készülékedre mikor jut el a frissítés, mindössze annyit tudunk javasolni, hogy a Samsung Galaxy S20, Galaxy S20+ és Galaxy S20 Ultra, illetve a Note 20 és a Note 20 Ultra mobilok tulajdonosai időnként csekkolják a beállításokat, hátha befut az update.

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid