Nem érdemes az új Nokia csúcsmobilra várni

0

Sajnálatos híreink vannak azok számára, akik egy új Nokia zászlóshajóra várnak. A brandet menedzselő HMD Global hivatalosan is kifejtette, mi a véleménye a felsőkategóriás szegmensben való helytállásról, és mint kiderült, belátható időn belül nem érdemes csúcsmobilra számítani tőlük.

Az utolsó prémium okostelefon, amit a HMD Global által irányított Nokia piacra dobott, 2019-ben jelent meg, ez volt a sokkamerás Nokia 9 PureView. A mobil már eleve késéssel érkezett meg, és tavaly év végén még a beígért szoftveres támogatást sem kapta meg, így az Android 11 rendszer nem jutott el a készülékre, és már nem is fog. A gyártó kedvezményes csereprogramot indított azoknak, akik frissíteni szerettek volna, kárpótlás gyanánt.

Bár voltak mindenféle szóbeszédek egy lehetséges utód kapcsán, egyelőre nem érkezett folytatás, és most már szinte biztos, hogy nem is fog.

A HMD Global termékmarketing igazgatója, Adam Ferguson interjút adott az Android Authority csapatának, és elárulta az újságnak, hogy a cég számára egyelőre nem sok értelme van 800 dollár feletti prémium készülékeket gyártani. Azt is hozzátette, hogy a vállalatuk számára nincs haszna specifikációs háborúba kezdeni a többi konkurens céggel, ők inkább valami mást szeretnének képviselni. Úgy gondolják, hogy az a legjobb, ha a “feature phone” készülékek – ezeket hívja a köznyelv butatelefonnak – és a belépő, valamint középszintű okostelefonok gyártására fókuszálnak, olyan eszközökre, amelyek hosszú élettartammal, valamint többnapos üzemidővel rendelkeznek.

A Nokia 2018 során még a 8. legnagyobb mobilgyártó volt globális szinten, de az eladások nem sokra rá elkezdtek csökkenni, jelenleg a 11. hely az övék a nemzetközi színtéren. Egy másik interjúban azt említette Ferguson, hogy előbb az alapokat szeretnék rendbe tenni, ennek megfelelően a nemrégiben leleplezett Nokia C21 Plus, valamint C2 készülékeik az alacsony ár mellett a megbízhatóságot helyezik előtérbe. Az áll-leejtős jellemzők helyett olyan mobilokat akarnak az emberek kezébe adni, amelyek hosszú távon is megállják a helyüket, és nem céljuk az egyre durvább hardverrel való versengés. Ha valaki erősebb vasra, felsőkategóriás kamerákra vágyik, annak számtalan alternatíva áll rendelkezésre, de ez nem a Nokia útja – állítja Ferguson.

Mint kiderült, az új koncepció bejött a cégnek, ugyanis bevételnövekedést ért el, mióta ezt a taktikát alkalmazza, legalábbis Ferguson szerint a növekedés hátterében ez áll.

“Ezek az új telefonok kevésbé feltűnőek és kevésbé izgalmasak, mint azok, amelyekkel mások előállnak, ugyanakkor ez lesz az egyik növekedési területünk. Az emberek a hagyományos mobiltelefonokról okostelefonokra váltanak, és valami igazán megbízhatót szeretnének. Hozzászoktak az igazán tartós és robusztus készülékekhez, amelyek akkumulátora napokig bírja, és mi gondoskodunk arról, hogy a készülékeink az okostelefonok kategóriájában is kielégítsék ezeket az igényeket.”

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy nem ez az első alkalom, hogy a HMD Global kategorikusan kijelenti: nem vesznek részt a felsőkategóriás okostelefonok versenyében. Már tavaly év végén is voltak nyilatkozatok a részükről, hogy számukra a prémium mobilok az elérhetetlen kategóriában vannak, és hogy inkább a 100-200 eurós okostelefonokra szeretnének koncentrálni a jövőben.

Forrás: PhoneArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid