Nem tesz jót a hideg a Samsung hajlítható mobiljainak

0

Amennyiben hajlítható okostelefonokról van szó, a Samsung neve megkerülhetetlen, hiszen ha nem is ők dobták piacra az első flexibilis képernyővel ellátott mobilt, mégiscsak élen járnak a termékkategória terjesztésében. A hajlítható mobilok jelenleg még mindig afféle kezdeti stádiumban vannak, ami azt jelenti, hogy előfordulhatnak bizonyos problémák velük kapcsolatban, amelyekre senki nem gondolt. Most például kiderült, hogy ezek a készülékek nem igazán díjazzák a hideget.

Korábban is voltak bizonyos kifogások és gondok, már ami a Samsung hajlítható telefonjait illeti, de ezeket folyamatosan igyekszik orvosolni a gyártó. Ha emlékeztek, az első Galaxy Fold mobil éppen azért startolt később, mert a képernyőjét borító plasztikréteg könnyen eltávolítható volt, és ez a telefon meghibásodását okozta.

A legújabb hírek szerint most a hideggel van gondja ezeknek a telefonoknak. Mielőtt ebbe mélyebben belemennénk, megjegyezzük, hogy a konkurens Huawei, amely szintén rendelkezik néhány hajlítható modellel, azt javasolja a felhasználóknak, hogy ne használják tartósan -5 Celsius fok alatt ezeket. A Samsung mobilok esetében nincs ilyen figyelmeztetés, ugyanakkor bizonyos felhasználók arra panaszkodnak, hogy az általuk birtokolt készülék meghibásodott a hidegben.

Egyelőre nem tömeges esetről van szó, de Szöulban, ahol a -18 Celsius fokot is elérte nemrég a hőmérséklet, bizonyos Galaxy Fold és Galaxy Z Flip tulajdonosok arra panaszkodnak, hogy a hideg kárt tett az általuk birtokolt mobilban. A tapasztalt problémát fotókkal igyekeznek bizonyítani, de érdemes megjegyezni, hogy bár állításuk szerint a hibát a hideg okozta, akár egyéb okai is lehetnek a képeken látható meghibásodásoknak.

Mondjuk az a tény, hogy az alacsony hőmérséklet nem tesz jót a hajlítható képernyőknek, egyáltalán nem érhet minket meglepetésként. A hideg a legtöbb anyag esetében összehúzódást okoz, és a lágyabb flexibilis panelek sokkal könnyebben deformálódnak, mint a jól megszokott hagyományos képernyők.

Ha netán ilyen készüléket birtokolnál, azért nem kell feltétlenül pánikba esni, ráadásul az újabb modellek kijelzőjét már ultravékony üveg, vagyis UTG bevonat teszi még ellenállóbbá, ugyanakkor nyilván ennek a technológiának is meg lehetnek a maga korlátai. A Samsung egyelőre nem nyilatkozott ezeket az eseteket illetően, így nem tudjuk, hogy mi a gyártó hivatalos álláspontja.

Forrás: Sammobile

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid