A OnePlus Nord 2T lesz az első készülék Dimensity 1300 lapkával a belsejében

0

Folyamatosan röpködnek az értesülések és a szivárogtatások a OnePlus Nord 2T-vel kapcsolatban, de az okostelefon egyelőre még nem mutatkozott be hivatalosan a nagyközönség számára. Erre ha minden jól megy, május 19-én kerülhet sor. Hogy a várakozás jobban teljen, a gyártó egy újabb fontos részletet árult el: megnevezték a mobil belsejében szolgálatot teljesítő processzort, amelyet ők használnak fel elsőként a világon.

A minap megerősítették, hogy a mobil tölthető lesz 80 wattos SuperVOOC gyorstöltéssel, most pedig nyilvánosságra hozták, hogy a burkolata alatt MediaTek Dimensity 1300 lapkakészlet végzi majd a számításokat. A OnePlus mobilia lesz az első, amelyben a szóban forgó chipset megmutathatja magát. A lapkakészlet nagyjából egy hónappal ezelőtt debütált, és azóta egyetlen gyártó sem jelentett be semmilyen készüléket a tajvaniak konstrukciójával, így vélhetően a Nord 2T-t éri majd a megtiszteltetés.

A Dimensity 1300 az 1200-as modell frissített változata, amely továbbra is 6 nanométeres gyártási eljárással készül a TSMC csarnokaiban. Összesen négy Cortex-A78 maggal lett felvértezve, ezek közül egy 3 GHz-en, a többi pedig 2,6 GHz-en ketyeg, illetve van további négy Cortex-A55 mag, amelyek 2 GHz-en duruzsolnak. A grafikus gyorsítás feladatát egy Mali-G77 MC9 GPU modulra testálták a fejlesztők.

Amíg be nem mutatják a OnePlus Nord 2T-t, minden nap felfednek egyet a fontosabb jellemzők közül. A következő a zászlóshajó-szintű kamera lesz, ami a szóbeszédek szerint egy 50 megapixeles, IMX766 szenzorra épülő, optikai képstabilizátorral kiegészített elsődleges képrögzítő egységet takar. A fő érzékelő mellé kerül még egy 8 megapixeles ultraszéles látószögű egység, valamint egy 2 megapixeles segédérzékelő, miközben az előlapi kamera 32 megapixeles lehet, egy IMX615 szenzorral a belsejében.

A bemutató előtti napon valamit még a kijelzővel kapcsolatban is el fognak árulni a gyártó munkatársai, ami az eddigi pletykák alapján egy 6,43 hüvelykes, Full HD+ felbontású, 90 Hz-es panel lesz. Egyébként a Nord 2T bemutatóján jelentik be a Nord CE 2 Lite 5G okostelefon és a Nord Buds vezeték nélküli fülhallgató globális forgalmazását is.

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid