Itt az új Samsung Galaxy A30 és A50

0

A Samsung már pont eleget borzolta a kedélyeket felsőkategóriás mobilokkal, sokszor olyan árcédulákat villantva, hogy az embernek bypass műtétre van szüksége olvasásuk közben. Szerencsére a koreai gyártó gondol azokra is, akiknek nem kell méregdrága mobil, de azért szeretnének minőséget kapni minden egyes fillérért, amit telefonra költöttek. A Samsung Galaxy A50, illetve A30 ezeknek az embereknek készült, hatalmas kijelző és korrekt akkumulátor jellemzi őket. 

A telefonoknak Infinity-U képernyő került az előlapjára, míg a hátlapon egy úgynevezett “3D Glasstic” kialakítás látható, amiről még ejtünk szót a későbbiekben. Mindkét modellre jutott ujjlenyomat-olvasó, csak míg az A50 képernyőbe integrált verziót kapott, addig az A30-nak a hátlapjára szerelték a biometrikus érzékelőt. Mindkét telefonban 4000 mAh kapacitású akkumulátor őrzi árgusan a feszültséget, egy ilyen telep már értékelhető üzemidővel kecsegtet. 

Samsung Galaxy A50

A Samsung Galaxy A50 egyébként módfelett csinos burkolata házon belül fejlesztett Exynos 9610 lapkakészletet rejt magában, míg a megjelenítő 6,4 colos, és Full HD+ felbontású. A képernyő Super AMOLED technológiára épül. A Galaxy A30 ugyanilyen panelt kapott, viszont egy Exynos 7885 chipsetet állít csatasorba, két masszív teljesítményű Cortex-A73, és hat energiatakarékos Cortex-A53 maggal 1,6 GHz-es órajelen.

Samsung Galaxy A50

Most, hogy beszéltünk a vasról, ejtsünk szót a kamerákról is. A Samsung Galaxy A50 hátlapján vertikálisan kialakított triplakamerás rendszer található, ami egy 25  megapixeles f/1.7 rekeszértékű, egy 5 megapixeles f/2.2 apertúrájú és egy 8 megapixeles ultraszéles látószögű érzékelőből áll. A frontoldalon szintén 25 megapixeles optika virít, ám ezúttal f/2.0 rekeszértékkel.

Samsung Galaxy A30

Ami pedig a Samsung Galaxy A30–at illeti, a hátoldalra felszereltek egy 16, valamint 5 megapixeles kamerát, míg a frontoldalon 16 megapixeles megoldás található.

Samsung Galaxy A30

A Samsung 4, illetve 6 GB RAM-mal fogja kínálni a Galaxy A50-et, a belső tárhely pedig ennek megfelelően lehet 64, valamint 128 GB is, és adott a bővítési lehetőség. A Galaxy A30 némileg szerényebb opciókkal bír, 3 és 4 GB RAM mellett kérhető 32, illetve 64 GB háttértár, ami szerencsére azért szintén bővíthető.

A Samsung Galaxy A50 négy színben lesz majd megvásárolható: fekete, fehér, kék és korall. A Samsung Galaxy A30 esetében az utolsó árnyalat nem lesz elérhető, ami amúgy valahol a rózsaszín és a narancs között helyezkedik el, attól függően, hogy milyen megvilágításban nézzük. A 3D Glasstic kialakítás pedig azt jelenti, hogy a hátoldal készítésekor egyaránt felhasználtak műanyagot és üveget, ezen anyagok keveréke borítja a mobil hátlapját. Az árakat illetően jelenleg még nincsenek információink, és sajnos azt sem tudjuk, mely régiókba jutnak el a készülékek, bár nagy valószínűséggel nálunk is kaphatóak lesznek.

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid