Az Oppo is leleplezte hajlítható telefonját, ismerős dizájnnal

0

A hajlítható telefonokról szól mostanában minden, először a Samsung leplezte le régóta pletykált saját készülékét, majd követte a Huawei, amely sokak szerint szebben és ízlésesebben oldotta meg a kérdést. De az őrület nem állt meg ennél a két gyártónál, és bár a cikkben szereplő Oppo az LG-hez hasonlóan óvatos a hajlítható készülékeket illetően, azért volt bennük annyi bátorság, hogy megmutassák, ők mivel rukkolnának elő, ha volna igény az általuk készített alternatívára. 

Brian Shen, az Oppo alelnöke a saját Weibo oldalán tette közzé azokat a fotókat, amelyeken a gyártó által megálmodott hajlítható képernyős okostelefon látható. A készülék jelenleg prototípus, és ezt nem tagadta a kínai manufaktúra fejese sem, mint ahogyan azt is elárulta, egyelőre nem szándékoznak piacra dobni ezt a terméket.

A képek alapján nem tudunk úrrá lenni a késztetésen, hogy kimondjuk fennhangon, ez bizony sokban hasonlít a Huawei készülékére, a Mate X-re, amit nemrégiben tártak a nagyérdemű elé az idei MWC kiállításon. Kívülre hajlik a megjelenítő, illetve ott van az oldalsó megvastagított rész, ami otthont ad a mobil vertikálisan pozicionált kameráinak és más hardverelemeknek, plusz itt látható a gyártó logója is – ezek mind a konkurens telefonját idézik. Persze ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy másolt az Oppo, hiszen a Huawei csak pár nappal korábban mutatta be a készülékét. Mindkét gyártó évek óta dolgozik a saját megoldásán, és úgy látszik, hasonló irányba haladtak.

Mivel ez csupán egy demóegység, semmit nem tudunk egyelőre a specifikációkról, azt viszont jól látni, hogy két kamera virít a duál LED villanó felett.

Ha tovább vizsgáljuk, észrevehetjük a három gombot, és azt a valamit, ami leginkább egy ujjlenyomat-olvasónak látszik, egészen pontosan a hangerő szabályzónak látszó fizikai vezérlő alatt.

Brian Shen arról faggatta a posztban a rajongókat, hogy mégis mennyire akarnak egy ilyen eszközt, mennyire volna igényük az Oppo válaszára a hajlítható okostelefonok kérdésére. Ha az Oppo követői és vásárlói kellő érdeklődést mutatnak a mobil iránt, akkor idővel eljuthat a boltok polcaira is.

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid