Ősszel érkezhet az új Microsoft Surface Duo mobil

0

Egy friss szivárgás szerint a Microsoft ősszel megjelentetheti a következő Surface Duo készüléket, amely ezúttal fejlettebb kamera technológiát és nem mellesleg sokkal gyorsabb processzort kínálhat. Már csak azt lenne jó tudni, ha a mobil valóban debütál, akkor valamivel kedvezőbb ára lesz-e, vagy továbbra is borsos ajánlatnak számít majd a redmondi két kijelzős készüléke.

Alapvetően nem lett volna rossz koncepció az eredeti, vagy jobban mondva jelenlegi Microsoft Surface Duo, de sajnos megvoltak a maga bajai, többek között olyan lapkakészlet teljesített benne szolgálatot, ami már akkor is elavult volt, amikor a duál képernyős telefon debütált. A Windows Central értesülései szerint a redmondi cég szeretné helyrehozni a készülék kapcsán elkövetett hibákat, és az új generáció sokkal jobb lesz.

Kapásból csúcskategóriás és aktuális chipset kerülne a belsejébe, tehát egy Qualcomm Snapdragon 888 hajtaná, ami óriási ugrás lenne a Snapdragon 855-höz viszonyítva, ami azért nem mostani darab. Ennek megfelelően lesz 5G modem és NFC chip is, számos egyéb mellett. Jobb kamerakészletre is számíthatunk, a korábbi magányos érzékelő helyett most egy több szenzort is magában foglaló konstrukció kerülne a mobil külső oldalára.

Produktivitásra termett

A dizájn nem fog forradalmi módon változni, de azért reszelnek majd egy kicsit. Ugyanúgy két kijelző lesz, egyező képaránnyal, ám némileg nagyobb mérettel és csökkentett kávákkal. Nyilván így sem lesz egy kompakt mobil a Microsoft Surface Duo 2, de legalább jobban hasonlít majd egy mai modern készülékre.

Mindez nagyon jól hangzik, már csak az ár miatt tudunk aggódni. A Microsoft Surface Duo finoman szólva sem volt egy pénztárcabarát készülék, 1399 dollárért (~ 399 ezer forintért) csak a legelvetemültebb Microsoft rajongók vehették meg, vagy azok, akik már nyakig elmerültek a redmondi cég ökoszisztémájában.

Hiába a versenyképesebb jellemzők, az olyan mobilok, mint a Samsung Galaxy Z Fold 2, még mindig csábítóbb ajánlatnak számítanak, mert jobb a képernyő, optimalizált a szoftver, és brutál erős a hardver. Reméljük ezekkel a Microsoftnál is tisztában vannak, és nem csak egy fejlettebb, hanem egy valamivel megfizethetőbb okostelefont tesznek majd le az asztalra a Surface Duo 2 képében.

Forrás: AndroidAuthority

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid