Összeolvad a Google Meet és a Duo

0

A Google a minap bejelentette, hogy összeolvasztja a Meet és a Duo alkalmazásokat. Az előbbi egy kifejezetten az üzleti felhasználók számára készült kommunikációs platform, míg az utóbbit az átlagembereknek alkották, afféle FaceTime alternatíva gyanánt. Az egyesülés még idén végbe fog menni.

A hivatalos nyilatkozat szerint az elkövetkezendő hetekben a Meet funkciói fokozatosan be fognak épülni a Duo applikációba. Valamikor később, de még idén átnevezik majd az alkalmazást, ami ezután Google Meet néven lesz megtalálható, és lényegében ez lesz a Google egyetlen videókommunikációs szolgáltatása a jövőben.

Egyébként biztosan sokan fogják sérelmezni, hogy a keresőóriás döntéshozói és fejlesztői nem tudnak megülni a fenekükön, szinte állandóan kényszeresen variálják az általuk készített alkalmazásokat, de reménykedjünk abban, hogy végső soron valami jó fog kisülni ebből az egészből.

Azok számára, akik jelenleg is használják a Duo alkalmazást, nem jár majd különösebb tennivalóval az átállás, az ígéret szerint nem kell új applikációt letölteniük, megmaradnak a névjegyek, minden korábban lefolytatott párbeszéd, illetve az üzenetek előzményei is. Annyit fognak észrevenni, hogy egy nap a Duo már Meet néven van a könyvtárukban, illetve hogy gazdagodtak néhány extra funkcióval.

Ezek között a plusz lehetőségek között lesznek testreszabható virtuális hátterek, amelyeket hívások és meetingek közben használhatnak, meeting közben lehet majd írásban is chatelni, élőben oszthatunk meg egymással különböző tartalmakat, illetve olyan videohívásokat is le tudunk bonyolítani, amelyekben akár százan is részt vehetnek egyszerre. Ezeket továbbfejlesztett videó- és audioélmény jellemzi majd a Google ígérete szerint, zajszűréssel megfejelve, illetve az új szolgáltatásba integrálni fogják a keresőóriás további eszközeit, a Gmailt, a Naptárt, az Asszisztenst és a Csevegéseket is.

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid