Az új Oukitel WP2 mindent túlél, és alig lehet lemeríteni

0

Az Oukitel WP2 egy strapabíró okostelefon brutális akkumulátorral, az aktuális trendeknek megfelelő 18:9-es kijelzővel, FHD+ felbontással, remek adatkommunikációs felhozatallal, és extra erős LED lámpával.

A távol-keleti gyártó nem ismeretlen az olvasók előtt, hiszen már teszteltük és nagyon szerettük az üzemidő bajnokokat az Oukitel K8000 és a K10 személyében, amelyek azóta is gond nélkül üzemelnek. Az új modell esetében szintén elég lesz hetente egyszer előkeresnünk a töltőt, plusz attól sem kell félnünk, hogy összetörik a telefonunk.

Az Oukitel WP2 tri-proof okostelefon, ez azt jelenti, hogy a termék IP68 tanúsítvánnyal rendelkezik, azaz víz- és porálló, továbbá ütésálló is. Szóval lehet ütni-verni, vízbe dobni és szélsőséges időjárási körülmények között is használni.

A megjelenítésért egy 6 hüvelykes, 2160×1080 pixel felbontású, 403 ppi képpontsűrűségű, 18:9-es képarányú IPS panel felel, ami egyáltalán nem alapértelmezett ebben a kategóriában.

A telefon meghajtásáért felelős 8 magos MediaTek MT6750T rendszerchip nem érdemel túl nagy figyelmet, hiszen nem egy erőbajnok, de kifejezetten elterjedt a középkategóriában. Az alkalmazások egyidejű futtatásáról 4 gigabájt RAM gondoskodik, amelyhez 64 gigabájt belső tárhely tartozik, ez természetesen tovább bővíthető microSD kártyával, az egyik SIM foglalat rovására. A rendszer alapjait az Android 8.0 Oreo adja, felesleges dolgok nélkül, ahogyan azt szeretjük.

Volt már nálunk olyan túlélő mobil, amiben a jobb oldalra helyezték az ujjlenyomat-szenzort, érdekes és nem megszokott, de jól működött, valószínűleg itt sem lesz ezzel gond. A szenzor érintésével való hívásfogadás, vagy fotók készítése szintén remek opció, nem is értjük, hogy miért nem alapértelmezett ez más gyártóknál. A kameráknál maradva, az előlapra 8, míg a hátoldalra egy 16 megapixeles Samsung szenzor került 2 megapixeles másodlagos modullal.

Ne üljünk fel a „kettő jobb mint egy” vonatra, a dupla hátlapi kamerától ma már nem kell hanyatt esnünk. Sokkal jobb hír ennél, hogy az Oukitel végre megtalálta azt, ami egy igazi survivor telefonból eddig hiányzott.

Az éjszakai fotózás feladja a leckét a 3-400 ezer forintos csúcstelefonoknak is, de a túlélésre tervezet mobilokat nem a fotós képességek miatt vásárolják. A kamerák alatt található Superpower LED villanó brutális fényerővel rendelkezik, elsődleges feladatát, ami a strapatelefon esetében a zseblámpa funkció, abszolút tökéletesen ellátja. Így kell ezt csinálni, ez eddig minden ilyen szerepkörre szánt telefonban gyenge pont volt, de végre megoldották!

Az aszfalt tengerek dzsungelében jól jöhet az NFC alapú fizetés, és az Oukitel WP2 esetében erről sem kell lemondanunk, ahogyan a B20-as 800 MHz-es LTE sáv használatáról sem.

A 10000 mAh kapacitású Lithium-Polymer teleppel felszerelt szörnyeteggel nyugodtan elmehetünk túrázni, dolgozni, ügyeket intézni, töltő nélkül is, nem kell a lemerülés miatt aggódnunk.

Vajon kinek és mire kell egy mostoha körülményekre szánt telefon? A fenti képen ott a válasz, munkánk, szabadidős tevékenységünk miatt, vagy mert nem tudunk, esetleg nincs kedvünk vigyázni a minden napunk szerves részét képző használati eszközre.

A mai napon indult az Oukitel WP2 bevezető akciója, most az eredeti 270 dolláros ár helyett szeptember 30-ig 220 dollárért kosárba rakhatjuk a kicsikét. Priority Line szállítással nem lesz további járulékos fizetnivalónk (ÁFA) és az összköltség megáll 61 ezer forintban. További részletek és rendelés az alábbi linkeken:

 

Egyébként érkezett most egy másik friss termék is, a Meizu EP52 Lite Bluetooth fülhallgató, amit szinte filléres áron lehet most egy hétig beszerezni.

Forrás: GearBest

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Kastély Béla

A jövő mindig attól függ, hogy mit teszünk meg a jelenben.

NapiDroid