Percek alatt elfogyott a Huawei Mate X

0

Már márciusban bemutatásra került a Huawei első hajlítható okostelefonja, a Mate X, ám egészen októberig kellett várni a forgalomba kerülésre. Októberben indult az előrendelési időszak Kínában, most pedig nemrégiben egy villámvásár keretein belül lehetett beszerezni a készüléket. A teljes készlet percek alatt elfogyott.

A fejlemények hátterében két dolog lehet: vagy a kínai gyártó becsülte alá az érdeklődést a flexibilis mobil iránt, vagy tényleg elképesztően nagy az érdeklődés, de a kettő együtt sem valószínűtlen. Annak a helybelinek, aki esetleg lemaradt volna erről a lehetőségről, nem kell szomorkodnia, mert november 22-én újabb villámvásárt tartanak. Mondjuk a darabszámokat egyelőre nem kötötte az orrunkra a gyártó, pedig azokkal jobban meg lehetett volna becsülni a siker mértékét. Egyébként amilyen ára van ennek a készüléknek, még egy kisebb eladott példányszám is hatalmas eredményt jelenthet.

A készülék popularitása talán egyáltalán nem a véletlen műve, hiszen egy olyan okostelefonról beszélünk, amelynek 8 colos OLED képernyőjét ketté tudjuk hajtani. A telefon belsejében lévő hardver is méltó a figyelemre, hiszen a Mate X lelke egy házon belül fejlesztett Kirin 980 lapkakészlet, mely szintén saját gyártmányú 5G modemmel büszkélkedhet. 8 GB RAM, valamint 512 GB belső tárhely mellett tényleg nem igazán lehet panaszkodni, még akkor sem, ha a telefont működtető lapka már nagyjából egy éves.

A Huawei Mate X belsejében lévő akkumulátor sem utolsó, hiszen támogatja a villámgyors 55W-os gyorstöltést, ami egyébként a leggyorsabb volt a bejelentés idején, és még most is a legjobbak közé tartozik, bár azóta már debütáltak sebesebb töltési technológiák. Szóval kapós a Huawei hajlítható okostelefonja, pedig egyáltalán nem mondható olcsónak, helyi pénzből átszámítva nagyjából 2400 dollárt kell kifizetni érte, ami forintosítva kb. 730 ezret jelent. Gondolom van köztetek olyan, aki kapásból kettőt kérne… Viccet félretéve: ha megtehetnéd, megvennéd a Huawei hajlítható mobilját, vagy inkább egy másik modellre teszed a voksod?

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid