A posztjainkkal tanítják a Meta mesterséges intelligencia asszisztensét

0

A 2023-as Connecten a Meta rengeteg mesterséges intelligenciával kapcsolatos eszközt és funkciót leplezett le, képszerkesztő képességeket és mindenféle matricákat, de a legérdekesebb a cég MI asszisztense volt, amelyet szintén itt mutattak be. Az asszisztens hamarosan megjelenik az Instagram, a Messenger és a WhatsApp felületén belül, de az, ahogyan a programot tanították, biztosan ki fog borítani néhány embert.

A Reuters értesülései szerint a Meta nyilvános Facebook és Instagram posztokat használt arra, hogy tanítsa ezt a bizonyos mesterséges intelligencia asszisztenst, ami a Meta AI nevet kapta. Persze az újságnak adott interjújában az egyik vezető döntéshozó azonnal biztosított mindenkit, hogy tiszteletben tartották a felhasználók magánéletét, ezért a nem publikus, kizárólag családdal és a barátokkal megosztott tartalmakat nem vetették be az MI okosításakor.

Nick Clegg, a Meta globális ügyekért felelős elnöke azt is hozzátette, hogy az üzenetküldő szolgáltatásaikon lebonyolított magánbeszélgetések sem kerültek be az asszisztens adatbázisába. A vállalat állítólag minden lépést megtett, hogy a privát adatokat kiszűrje a gépi tanításhoz használt halmazokból. A Meta vezető munkatársa szerint az asszisztens fejlesztéséhez felhasznált adatok túlnyomó többsége nyilvánosan elérhető volt. Példának okáért a LinkedIn adatvédelmi aggályok miatt szándékosan ki lett hagyva az információgyűjtési folyamatból.

Clegg nyilatkozatai éppen akkor hangzanak el, amikor több technológiai céget is elmarasztalnak azért, mert a megfelelő engedélyek nélkül használtak fel internetről származó információkat az MI modelljeik tanításához. Kapott emiatt nem csupán a Meta, de a Google és az OpenAI is. Ezen cégek mesterséges intelligenciái hatalmas mennyiségű adatot kebeleznek be az információk összegzéséhez, szövegek és képek generálásához.

A Meta AI-t a júliusban debütált Llama 2 nagy nyelvi modell segítségével fejlesztették, illetve a célra használták még az Emu nevű modellt is, utóbbi szöveges utasításokra tud képeket alkotni. A modell fejlesztői partneri kapcsolatban vannak a Microsoft Bing keresőmotorjával, így annak óriási mennyiségű információhoz van valós idejű hozzáférése, ezek alapján generál szövegeket, képeket, illetve hangokat is.

A Meta AI képzésében olyan Facebook és Instagram posztok játszottak szerepet, amelyekben szövegek és fotók egyaránt megtalálhatók. Az Emu az új asszisztens képgenerálási, a Llama 2 pedig a chatfunkciók fejlesztéséhez volt szükséges. A Meta állítólag biztonsági korlátozásokat alkalmazott, hogy megakadályozzák a közszereplőkről készített fotorealisztikust képek létrehozását.

Akárhogy is, a tanításra bevetett posztok egy jelentős része szerzői jogi védelem alá esik, és a Meta is számít arra, hogy lesznek, akik pereskedni fognak, amiért felhasználták azokat az MI “etetésekor”. Nick Clegg szerint a kreatív tartalmak használata a gépi tanítás során belefér a fair use kategóriába, vagyis nem feltétlenül számít etikátlannak, de azt elismeri, hogy sokan lesznek, akik ezt másként gondolják majd.

Forrás: PhoneArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid