Profi kamerával érkezhet a Samsung Galaxy S6

0

Megérkezett a Samsung Galaxy S6 első hivatalos előzetes videója, ami leginkább csak egy kedvcsináló, azaz kevés konkrétumot tartalmaz, de azért találunk benne érdekes utalást.

A videóban elhangzó “Great vision” és “Unique view” kifejezések egyértelműen arra utalnak, hogy nagyon komoly fotózási képességekkel érkezik a Galaxy S6. Ez persze nem is annyira meglepő, hiszen a Samsung csúcsmobilok eddig is az élen jártak, ha a kameráról volt szó.

Bár a fenti videóból nem lehet komoly következtetéseket levonni, azért érkezett pár konkrétabb értesülés is a Galaxy S6 kamerájáról. A SamMobile információi szerint a hátlapon egy 20 megapixeles egység lesz optikai képstabilizátorral, az előlapon pedig egy 5 megapixeles darab. Mindkettőt maga a Samsung gyártja, és az előlapi kamera megegyezik azzal, ami a Galaxy A széria mobiljaiban is van.

Galaxy-S6-render

Az új csúcsmobil kamerája szoftveres téren is hoz pár érdekes újdonságot. Kapunk például profi módot, ami többek között lehetővé teszi majd, hogy manuálisan állítsunk a fókuszon és a záridőn. Ezen kívül pedig valószínűleg RAW formátumban is elmenthetjük majd az elkészített képeket.

A forrás szerint egyébként a hátlapi kamera felbontása még nem végleges, ez attól is függ, hogy mennyi szenzort tud legyártani a Samsung. Az is lehet, hogy végül csak az Edge változat kap 20 megapixeles felbontást, míg az alap S6 kisebbet. Persze ez nem nagy probléma, mivel nem a pixelek száma a mérvadó, hanem sokkal inkább a szenzor minősége, és ebből a szempontból hatalmasat előrelépést jelenthet majd az új csúcsmodell.

A Samsung Galaxy S6 és az S6 Edge bemutatója március 1-jén lesz, mi már nagyon várjuk.

SamMobile

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid