Bemutatkozott a Snapdragon 850

0

A Qualcomm felfedte a jelenlegi legerősebb chipjét, ami sok újdonságot ugyan nem hozott, de nem is ezen van a hangsúly. Ezt a változatot nem mobilokba szánják, hanem a laptop piacot veszi célba vele a gyártó.

A Snapdragon 850 mondhatni most már hivatalos, bár eddig is tudtunk a létezéséről, és hogy mit terveznek vele. Ez csak beigazolódott, mivel már idén megjelenhetnek az első laptopok és 2in1 készülékek, amelyek erre a megoldásra épülnek.

A Qualcomm meg is osztott egy referencia dizájnt, ami nagyjából a Surface Book-ra hajaz, hiszen egy tabletből és egy különálló billentyűzetből áll.

Eddig csak a Snapdragon 835-tel találkozhattunk Windows-os notiknál, mivel a 845-öt a mobilpiac szippantotta fel. Utóbbi tuningolt változatát kapjuk meg most, hiszen immáron 2.95 Ghz-en ketyegnek a Kryo 385 Gold magok, és a hűtés sem okoz majd gondot, mivel nem egy apró mobilba kerül majd bele.

Összehasonlítva a laptopokban fellelhető előző generációval (835), az új chip nagyjából 30%-os gyorsulást hoz, ráadásul 20%-kal kevesebb fogyasztás mellett teszi mindezt. Ezek alapján talán a 2 napi intenzív használatra is van némi remény egy töltéssel, de ez csak az első tesztekből derül majd ki.

Az X20-as LTE modem 1.2 Gbps letöltési sebességet tesz lehetővé, és a HDR, illetve az aptX HD audió szabvány is támogatott, így minden adott a gyártóknak, hogy remek multimédiás laptopokat alkossanak.

Forrás: Gsmarena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

NapiDroid