Remek újításokat hozott az Android Q második bétája

0

Nemsokkal az első béta után a Google kiadta a másodikat is, így lassan, de biztosan közeledünk a végleges Android Q-hoz, ami a 10-es verziószámot kaphatja. A mostani kiadás hozott pár érdekes újítást, amik a végleges verzióban is visszaköszönhetnek majd.

Az Android Q Beta 2 már elérhető az összes Google Pixel telefonra, beleértve az első generációt is. Akik részt vesznek az Android Beta programban, azoknak már valószínűleg jelzett is a készülékük, hogy telepíthetik az új rendszert OTA-n keresztül, az ügyesebbek számára pedig elérhetővé tette a Google a képfájlokat is.

Újfajta multitaszking: Bubbles

Az egyik legérdekesebb újítás a második bétában a Bubbles, vagyis “buborékok”. Ez olyasmi, mint a Messengerből ismerős chatfejek, csakhogy a funkció ezúttal natívan bekerült az Androidba, így sokkal több alkalmazásban működni fog.

A Bubbles tulajdonképpen a multitaszking új módja, ami nem csak csevegő programok esetében működhet majd. Bármilyen appban használható lesz elvileg, amennyiben a fejlesztő implementálja a lehetőséget. Ezek a kis buborékok mindig látszanak majd, akármit is csináljunk éppen a mobilon, így egyetlen kattintással előhozható lesz a kívánt funkció, legyen az jegyzet, fordító, feladatlista, navigáció, vagy éppen csevegés.

Jobb megosztási felület

Fejlődött az Android megosztási felülete is, erre már korábban ígéretet tett a Google. Az egyes appok már előre betöltődnek, így azonnal látjuk majd a lehetőségeket, és egy kis előnézetet is kapunk arról, amit épp megosztani készülünk, legyen az link, szöveg vagy kép.

Új mikrofon API

A második bétában debütált az új MicrophoneDirection API, ami a hangrögzítési lehetőségeket bővíti. Az egyes alkalmazásokon belül be lehet majd állítani, hogy melyik irányból rögzítsenek a mikrofonok. Ha például átváltunk normál videóról szelfivideóra, akkor ehhez igazodhat majd a hangfelvétel is. Továbbá ehhez jön még egy “zoomolás” lehetőség is, azaz lehet majd szabályozni, hogy milyen távolságból érkező hangokat preferáljanak a mikrofonok.

Képernyőmentések

Javították a képernyőmentéseket is. Ha még emlékeztek, az első bétánál arról írtunk, hogy a screenshotokon most már megjelennek a hajlított sarkak és a bevágások is. A második bétánál azonban ez megszűnt, újra “tiszták” és teljesek a képernyőmentések.

Beta 1 vs. Beta 2

Megint változott a gesztusvezérlés

A korábbi “pirula” ikont alul egy hosszabb sáv váltja (ami eléggé hasonlít az iOS megoldásához), de még nem ez az alapbeállítás, csak egy trükkel lehet előcsalni. Így működik majd a gyors alkalmazásváltás:

További részletek az XDA oldalán.

Hajlítható mobilok emulálása

Ez inkább csak a fejlesztőket érinti, ugyanis kaptak egy új emulátort, amellyel tudják tesztelni, hogy az alkalmazásaik hogyan viselkednek majd az ilyen készülékeken. A hajlítható telefonok 1-2 éven belül komolyabb terjedésnek indulnak, és ehhez igazodnia kell magának az Androidnak, illetve az egyes appoknak is.

 

Ez egyébként messze nem teljes lista, még csak most jelent meg az Android Q Beta 2, folyamatban van a tesztelése. És persze azokról az újításokról sem szabad elfelejtkezni, amik már az első bétában is benne voltak:

Forrás: Android Developers Blog, AndroidPolice

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid