A Samsung ezért támogatja 7 évig a zászlóshajóit

0

A Samsung a Galaxy S24 széria tagjai mellé 7 éves szoftveres támogatást ígér, amivel már méltó kihívója lehet az Apple-nek is. A szoftveres támogatás nem csupán biztonsági foltozást, hanem a legújabb Android kiadások biztosítását is magában foglalja, a GSMArena munkatársai pedig megkérdezték a gyártót, miért döntött a hosszú támogatás mellett.

Nem a Samsung az első az Android birodalomban, amely ilyen hosszú szoftveres támogatást kínál a készülékei mellé, a Google például szintén 7 évet ígért a Pixel 8 modellekhez, ugyanakkor a OnePlus szerint bőségesen elegendő 5 év is, ami szintén elég hosszú idő. A GSMArena újságírói interjút készítettek a Samsung alelnökével, Nicholas Porterrel, és egyebek mellett azt is megkérdezték a vezető beosztású úriembertől, miért döntöttek a 7 éves szoftveres támogatás felajánlása mellett.

Nicholas Porter

A Samsung elemezte a fogyasztói visszajelzéseket, és arra jutottak, hogy a támogatás meghosszabbítása nagyobb értéket ad egy okostelefonnak, minden bizonnyal elég nagyot ahhoz, hogy a gyártó számára is megérje időt és energiát fordítani a támogatás fenntartására. A dél-koreai cég kutatásainak másik konklúziója az volt, hogy a fogyasztók mostanában hajlamosak hosszabb ideig ragaszkodni a készülékükhöz, ezért mindenképpen van értelme annak, hogy a gyártók tovább tartó szoftveres támogatást kínáljanak számukra.

Samsung Galaxy S24 Ultra

A Samsung mindezeken túl arra jutott, hogy ha akadnak is olyanok, akiket nem igazán hoz lázba a hosszabb ideig tartó szoftvertámogatás, ők akkor is profitálni fognak a biztonságosabb és gördülékenyebb működésből – ezek pedig hozzájárulnak a jobb felhasználói élményhez. A hosszú ideig tartó szoftveres támogatás áldásait pedig már nem csak a csúcskategóriás Samsung mobilok tulajdonosai élvezhetik, hiszen a gyártó az alsóbb szegmensekben is több évig frissíti a készülékeit.

A legújabb Galaxy A sorozatba tartozó modellek például 5 éven át maradnak naprakészek, ez vonatkozik a Galaxy A55 és Galaxy A35 mobilokra egyaránt. Zárásként térjünk vissza a prémium okostelefonokra: a Samsung nyilván úgy van vele, hogy maguk a zászlóshajók, illetve azok hardvere van annyira időtálló, hogy érdemes fenntartani a támogatásukat egészen 2031-ig.

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid