Samsung Galaxy Note 6 Lite – A “butított” változat is elég erős lehet

0

Pár héttel ezelőtt szó volt róla, hogy a Samsung kétféle Galaxy Note 6 variánson folytat tesztelési munkálatokat, az egyik hagyományos, a másik pedig hajlított megjelenítővel érkezhet. Azt nem tudni, hogy ezek közül melyik, és milyen módon kerülhet forgalmazásba – az is lehet, hogy mindkettő -, ám a legújabb fáma szerint még egy “Lite” változaton is dolgoznak a dél-koreaiak, ami minden lesz, csak lájtos nem…

A különféle okostelefonok olcsósított, avagy “Lite” verziói mindig valamilyen gyengébb hardverkiépítést jelentenek a mérsékeltebb ár elérésének érdekében. A Galaxy Note 6 “gyengített” változata azonban igencsak brutálisra sikeredhet, feltéve ha nem alaptalanok a létezéséről szóló pletykák.

A szóbeszéd forrása a specifikációkat is tudni véli: a készülék Snapdragon 820 lapkakészlettel, 5.8 colos Full HD képernyővel, illetve 4 GB RAM-mal szállhat harcba a konkurencia megoldásaival.

A “Lite” variáns tehát önmagában is egy korrekt csúcsmodell lehetne, a normál Note 6 azonban még ennél is jóval komolyabb lesz, hiszen QHD kijelző, Snapdragon 823 processzor, 6 GB RAM és akár 256 GB belső tárhely kerülhet a készülékbe.

Zárásként idebiggyesztem az ilyen, illetve ehhez hasonló cikkeknél már megszokott intelmet: a fenti értesülésekből még semmit nem erősítettek meg hivatalosan, így érdemes valamennyi fenntartást gyakorolni az olvasottak emésztése közben. Amúgy elfogadnátok egy ilyen “butított” Samsung Galaxy Note 6-ot? :)

GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid