A Samsung Galaxy S széria története (1. rész)

0

A Samsung a kezdetek óta meghatározó szereplője a mobilos iparágnak, melyet mi sem bizonyít jobban, minthogy évről évre egyre nagyobb sikereket érnek el. Az okostelefonok térhódítása hozta meg a cégnek az igazán nagy előrelépést 2010-ben, ugyanis ebben az évben jelent meg a Galaxy S széria.

A Galaxy S megjelenése előtt a kínálat csúcsát még a Samsung Omnia, később az Omnia II jelentette, melyek még Windows Phone rendszert futtattak. Ezután a Samsung a Google operációs rendszerét, az Androidot kezdte használni az okostelefonjainál. És milyen jól tette!

Az első S

Samsung Galaxy S

8 évvel ezelőtt valószínűleg még a Samsung se gondolta, hogy ez a széria ekkora siker lesz, és ennyi modell ciklust fog megélni. 2010 márciusában mutatkozott be az első S, mely a korábbi telefonoktól eltérő dizájnt kapott lekerekített sarkokkal, teljesen műanyag házzal és levehető hátlappal. Ekkoriban a 9.9 mm-rel a legvékonyabb okostelefonnak számított. Hardveres téren is elég erős volt, a készülékben a Samsung saját fejlesztésű 1GHz-s Hummingbird nevű processzora dolgozott 512MB RAM-mal, a grafikus teljesítményt pedig a PowerVR szolgáltatta, ami abban az időben a legerősebbnek számított. Kamerák terén a készülék fő egysége 5MP-es, míg az előlapi szenzor VGA felbontású volt. A képernyő mérete 4 colos, 480×800 pixeles, mely Super AMOLED technológiát használt.

A modell sikerét látva a gyártó több változatot is készített, ezek közül az első a Google-lel közösen létrehozott Nexus S volt. Hardveres téren nem különbözött az alap modelltől, viszont ez volt az első Android telefon, amelybe került NFC támogatás. A videó készítésben viszont érdekes módon visszalépés történt, ugyanis csak 480p-s felvételeket lehetett rögzíteni 720p helyett.

Egy újabb változat a Galaxy S Plus volt, ami már 1.4GHz-es órajellel működött, és a grafikus megjelenítésért már az erősebb Adreno 205 GPU felelt.

2012-ben a Samsung még utoljára átdolgozta az alap modellt, és kiadta a Galaxis S Advance-et. A dizájn változott, ugyanis kicsit szögletesebbek lettek a sarkok, és az eszköz teljesítménye is növekedett köszönhetően az új kétmagos NovaThor processzornak, a Mali 400-as grafikus gyorsitónak és a 768MB RAM-nak.

A folytatás…

Samsung Galaxy S II

Térjünk vissza 2011-be, ugyanis ebben az évben először az MWC-n (Mobile Word Congress) leplezték le a következő nagy sikerű telefont, a Galaxy S2-t. Az előd modellhez képest 0.3 collal növekedett a képernyő mérete, és már Super AMOLED Plus technológiával működött, amely nagyobb fényerőt és szebb megjelenítést tett lehetővé. Az SII teljesítményére nem lehetett panasz, ugyanis az új kétmagos 1.2 GHz-es processzor, 1 GB RAM és a Mali-400-as GPU akkoriban az egyik legerősebb hardvernek számított. Az elődhöz képest tovább sikerült vékonyítani a készülékházat, ami így már csak 8.49 mm volt. A fő kamera 8 megapixelesre, az előlapi kamera pedig 2 megapixelesre növekedett, és már lehetőség volt 1080p-s videófelvételek rögzítésére is. Az eszköz rendelkezett USB OTG-vel és MHL támogatással, így HDMI kábel segítségével TV-vel is egyszerűen össze lehetett kötni.

A Galaxy S2-ből is készítettek több változatot, köztük a Galaxy R-t, ami nVidia Tegra 2 chipet kapott, de nem a Samsung által készített kijelző került az eszközbe, hanem egy Sony LCD panel.

Újra a Samsung felelt a Google Nexus készülékért, ami már egy 4.65 colos HD megjelenítőt kapott és egy TI OMAP 2 magos processzort. Ez már az Android akkori legújabb, 4.0-s (Ice Cream Sandwich) rendszerét futtatta.

A harmadik felvonás

Samsung Galaxy S III

Kicsit több, mint 1 évet kellett várni a következő S modellre, ami 2012 májusában mutatkozott be. Látva az előző generációk sikereit nem volt könnyű dolga a Samsung mérnökeinek, és az újabb siker érdekében teljesen átszabták a Galaxy S3 dizájnját, és nagy előrelépést tettek hardveres, valamint szoftveres téren is. Megjelenéskor az Android 4.0-s rendszerrel került piacra, de az idő előrehaladtával elérhetővé vált a 4.1, később a 4.3-as verzió is. A kijelző továbbra is Super AMOLED technológiával működött, de már 4.8 colos volt és HD felbontású. Az eszköz meghajtásáért a teljesen új saját fejlesztésű 4 magos Exynos 4412 processzor felelt 1 GB rendszermemóriával, a grafikus megjelenítést pedig a Mali-400MP4 végezte. Fotózás terén is nagy volt az előrelépés, hiába marad a fő kamera 8, az előlapi pedig 2 megapixeles, mégis sokkal jobb minőségű képeket lehetett készíteni a készülékkel. A Galaxy S3 volt az első mobil, melyben bemutatkozott az S Voice hangvezérlő modul, a mostani Bixby-vel ellentétben ez még csak pár funkciót tudott kezelni. Az akkumulátor mérte is növekedett, 1650mAh-ról 2100mAh-ra, ami így jobb üzemidőt kínált az elődmodellhez képest.

A Galaxy S3-ból készült LTE változat is, amely sokkal gyorsabb mobilnettezést tett lehetővé, viszont ebbe a verzióba egy gyengébb kétmagos Snapdragon S4 processzor került, de már 2 GB RAM-mal.

Galaxy S3 mini: Látva az S3 sikereit a Samsung úgy gondolta, hogy készít egy kisebb mini változatot is, ami 4 colos képernyőt kapott, viszont csak 480×800 pixeles felbontással. Teljesítményben is jóval gyengébb volt az alap modellhez képest, mivel kétmagos processzor került bele, de megmaradt az 1 GB RAM. A kisebb készülékház miatt az akkumulátor mérete is 1500mAh-ra csökkent.

Erő növelés

galaxy-s4

Samsung Galaxy S4

A negyedik változat bemutatására 2013 márciusában került sor, az új csúcskategóriás mobil külsőre nem igazán különbözött az elődtől, továbbra is műanyag volt az anyaghasználat, viszont a készülék vékonyabb lett (7,9 mm). Az eszközön belül azonban nagyobb változások történtek, régiótól függően kétféle hardverrel lehetett megvenni, egyik a saját fejlesztésű 8 magos Exynos 5 Octa, a másik változatba pedig a 4 magos Snapdragon 600-as processzort szerelték. Mind a két verzióba 2GB rendszermemória került.

A kijelző mérete 5 colra, felbontása pedig Full HD-re növekedett. A kijelző felett elhelyezett szenzoroknak köszönhetően megjelent a gesztusvezérlés, ezáltal új funkciók kerültek alkalmazásra: a képernyő előtt legyezve lehetett lapozni a galériában vagy egy weboldalt görgetni, de böngészés közben fejbiccentéssel is lehetett görgetni, és az intelligens képernyőzár addig nem kapcsolta ki a kijelzőt, amíg aktivitást érzékelt. A teljesítmény növekedése mellett az akkumulátor mérete is nőtt 2600mAh-ra, így már az egy napos használatot is kibírta. A főkamera 13 megapixeles lett, az előlapi továbbra is 2 megapixeles volt, és itt is 1080p-ben lehetett videót rögzíteni a főkamerával.

Akkoriban sok ember számára elég nagynak tűnt az S4 mérete, ezért a gyártó ebből is készített egy mini változatot. Ennek a képernyője 4.3 colos volt, viszont csak qHD felbontású. Teljesítmény téren is jóval elmaradt a nagytestvér szintjétől, de internetezésre és nem túl nagy rendszerigényű játékok futtatására ez a hardver is elegendő volt.

A Galaxy S4 Active egy strapabíróbb változata volt az alap modellnek, azonos hardverrel rendelkezett, viszont egy vastagabb, sokkal jobban leszigetelt házba került, így megszerezve az IP67-es minősítést, ami szerint fél órát kibírt maximum 1 méter mély vízben.

Megnövelt biztonság

Samsung-Galaxy-S5

Samsung Galaxy S5

2014-et írtunk, amikor a Samsung szokásához híven újra bemutatta a következő csúcskészülékét, ami a Galaxy S5 volt. Ami a külső dizájnt illeti, túl nagy változások most sem történtek, már-már kezdett unalmassá válni ez a forma, viszont belső téren elég nagy előrelépések történtek. Az új eszköz Home gombjába került egy ujjlnyomat-olvasó, ami akkoriban még nem működött annyira pontosan, mint az Apple megoldása, de a készülék biztonságát nagyban növelte. A teljesítményre továbbra sem lehetett panasz, ugyanis a Snapdragon 801-es 4 magos processzor került beépítésre 2 GB RAM-mal és Adreno 330-as GPU-val. Megjelenésekor Android 4.4 (KitKat) és a megújult TouchWiz kezelőfelület volt elérhető, de később az Android 5.0 (Lollipop) és 6.0 (Marshmallow) is megjelent az eszközre. Fotózás téren is nagy előrelépés történ, az elsődleges kamera 16 megapixeles lett, és már 4K-s videókat is lehetett készíteni vele, az előlapi kamera pedig maradt 2 megapixeles, de már 1080p-s felvételeket is tudott rögzíteni. A LED vaku mellett beépítésre került egy pulzusmérő is, melyet az SHealth alkalmazással lehetett használni. Az S széria ötödik tagja volt az első, ahol már az alapkivitel is por- és vízálló volt.

Az előző évekhez hasonlóan ezúttal is elkészítették az új zászlóshajó kicsinyített mini változatát. Az S5 mini viszont már nem volt annyira lebutítva az alap modellhez képest. A kijelző mérete 5.1 col helyett 4.5 colos lett és a felbontás HD-re változott. A teljesítményért a 4 magos Exynos 3470-es lapka felelt 1.5 GB RAM-mal, ami így egészen korrektül ellátta a feladatát. A kisebb változatból sem hagyták ki az ujjlenyomat-olvasót és a pulzusmérőt.

Folytatás:

GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

NapiDroid