Újabb információk a Samsung Galaxy S10 modellekről

0

A mai nap sem marad el Galaxy S10 hír nélkül, ugyanis egy anonim forrás, aki állítólag szoros kapcsolatot ápol Samsung bennfentesekkel, újabb értesülésekkel gyarapította a koreaiak következő zászlóshajójáról szóló szóbeszédek amúgy sem csekély kupacát. A hírek egy része a Samsung Galaxy S10+ egy félelmetesen erős kiszereléséről, míg a másik az állítólagos Lite verzióról szól.

A revelációk közül az első nem sok meglepetést okoz, a szivárogtató úgy tudja, három különböző méretben lesz kapható a Samsung Galaxy S10. Viszont az 5,8 colos képátlóval rendelkező modell nem kap semmilyen Lite utótagot a nevébe, egyszerűen csak S10-nek fogják hívni, és ugyanaz a lapkakészlet dolgozik majd benne, mint a többi verzióban. A másik érdekesség, hogy a Samsung Galaxy S10+-nak készül egy limitált prémium változata, amelyben 12 GB RAM és 1 TB belső tárhely lesz. Nem semmi.

Nem hivatalos render

A 6,4 colos S10+ három hátlapi kamerával és két előlapi képrögzítő apparátussal érkezik majd, a maradék két modellnek csupán egyetlen előlapi szenzora lesz. A 6,1 hüvelykes verzió hátlapjára szintén tripla kamera kerül, az 5,8 colos, legkisebb iteráció pedig duál kamerakészlettel debütál.

Koncepció, forrás: Ben Geskin

Ami a színválasztékot illeti, a szokásos fekete és fehér (inkább gyöngy) árnyalatok mellett számíthatunk tengerzöldre is, de bizonyos modellek elérhetőek lesznek sárgában és kékben is. Mindhárom Samsung Galaxy S10 modell a gyártó vadonatúj, One UI szoftverét kapja, és egyikről sem marad le a fülhallgató kimenet. A hivatalos bejelentésük február 20-án, a forgalmazás kezdete pedig március 8-án lesz.

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid