Kiderült, mikortól lehet majd megvenni a Samsung Galaxy S9-et

0

A Samsung február 25-én mutatja be új csúcsmobiljait, és valószínűleg ezen a jeles napon hozza nyilvánosságra, hogy mikor indul a készülékek forgalmazása. A korábbi értesülések alapján valamikor március közepén kerülhet a boltokba a Samsung Galaxy S9 és az S9+, persze az előrendelés már nem sokkal a bemutató után megindul. Egy vadonatúj dél-koreai jelentésből pedig most kiderült, hogy pontosan melyik naptól lehet majd megvásárolni a csúcskészülékeket.

A friss értesülés értelmében a forgalmazás március 16-án fog indulni. A Samsung partnerei állítólag már február 28-tól fogadni fogják az előrendeléseket az újdonságokra. A hírek forrása egy helyi telekommunikációs vállalat, amelynek egy munkatársa úgy nyilatkozott, hogy a Samsung már kiküldte a készülékkel kapcsolatos ütemtervet a partnerei számára.

Azok, akik előrendelik a készüléket, valószínűleg március 9. és 15. között kézhez vehetik azt, a többieknek pedig várni kell az említett jeles napig, azaz március 16-ig. Ha ezek az értesülések helyesek, akkor az idei Samsung zászlóshajó hamarabb érkezik meg, mint az elődje, ami március 28-án lepleződött le, forgalomba pedig körülbelül egy hónappal később került.

Természetesen a Samsung Galaxy S9 forgalomba kerülésének ideje piaconként eltérhet. Igazán biztosak pedig csak akkor lehetünk ebben, amikor a Samsung hivatalosan is közzéteszi a megfelelő dátumokat.

A várható árakról itt írtunk nemrég.

Sammobile

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid