A Samsung kétoldalú ujjlenyomat-olvasót tehet a hajlítható telefonokba

0

A Samsung a közelmúltban benyújtott egy szabadalmi kérelmet, amelyben egy olyan hajlítható kijelzős okostelefon szerepel, aminek kétoldalas kijelzőbe integrált ujjlenyomat-olvasója van. Ez lehetővé tenné a biometrikus feloldást úgy, hogy az mindkét képernyőn keresztül működjön, viszont nem kellene két külön érzékelőt a készülékbe szerelni.

A hajlítható okostelefonok kapcsán számos javítandó dolog van, amelyekre folyamatosan próbálnak megoldást találni a gyártók. Az ilyen jellegű készülékek készítésében nyilván a Samsung számít éllovasnak, a koreai gyártó például igyekszik tartósabbá tenni a képernyőket, de a mérnökeik más fejlesztéseken is gondolkodnak. Például a flexibilis képernyővel rendelkező készülékek esetében a kijelző alá szerelt ujjlenyomat-olvasó nem igazán játszik, szinte minden ilyen mobil esetében az oldalsó keretre kerül a szükséges szenzor, nincs ez másként a Samsung modelleknél sem. Ez viszont nem jelenti azt, hogy a vállalat koponyái ne dolgoznának valamilyen megoldáson, ami lehetővé tenné a szenzor kijelző alá pozícionálását, természetesen a lehető leggazdaságosabb módon.

A LetsGoDigital csapata nemrégiben felfedezett egy új szabadalmat, amely részletesen ismerteti, hogyan lehetne a Galaxy Z Fold széria tagjaihoz hasonló készülékek esetében egy kétoldalú biometrikus szenzort alkalmazni. A megoldás előnye, hogy a külső és a belső kijelzőn egyaránt működne a feloldás a köztük lévő szenzor segítségével. Így nem kellene oldalra szerelni az érzékelőt, és még helyet is spórolnának.

Forrás: AndroidAuthority

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid