A Samsung már be is foltozta a Qualcomm modemek biztonsági rését

0

Alig pár napja volt, hogy beszámoltunk egy olyan biztonsági résről, ami a Qualcomm által gyártott telefonos modemeket érinti, és ami lehetővé teszi a rosszindulatú felhasználók számára, hogy lehallgassák az adott készüléken indított hívásokat, illetve hogy megtekintsék a szöveges üzeneteket. A Samsung most bejelentette, hogy tudnak a Check Point Research által talált fenyegetésről, és már számos készülékükön orvosolták is azt.

A Samsung hivatalos közleményében az áll, hogy már januárban elkezdték kiszórni a sebezhetőséget megszüntető frissítéseket a Qualcomm modemmel szerelt saját gyártású készülékeikre. Sajnálatos módon azt nem részletezték, hogy egészen pontosan mely modellek kaptak védettséget. A cég állítása szerint a legtöbb Galaxy készülék a májusi biztonsági frissítés telepítését követően már biztonságos lesz, tulajdonosaikat így nem fenyegeti az illetéktelen lehallgatás veszélye.

A kérdéses sebezhetőség a CVE-2020-11292 nevet viseli. Az Android Open Source Project májusi biztonsági közlönyében nem tesznek említést róla, de a Samsung ehavi biztonsági frissítésében már szerepel. Amennyiben látod, hogy az általad birtokolt készülék felkínálja a májusi biztonsági foltot, mindenképpen érdemes azt telepíteni, ez akkor is érvényes, ha nem Samsung gyártmányú okostelefonod van, mivel a biztonsági rés ellen a legjobb védekezés a készülék naprakészen tartása.

Forrás: AndroidPolice via GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid