A Samsung véletlenül felfedte az Android N verziószámát

0

Bár a Google már kiadta az Android N fejlesztőknek szánt előzetes változatát, a társaság még nem vallott színt az új zöld robotos rendszer nevét, illetve verziószámát illetően. Utóbbi azonban most kiderült a Samsung jóvoltából.

Hogy mi lesz a neve az új rendszernek, arról már volt több pletyka is, de a verziószámot illetően talán egy kicsit biztosabb értesülésünk van. Microsofték óta tudjuk, hogy a számok nem feltétlen sorban követik egymást – csak nekem hiányzik a Windows 9? -, szóval csak úgy rávágni, hogy biztosan 7.0 lesz, nem biztos, hogy helytálló lenne.

Ennek ellenére igen, 7.0 lesz az Android N verziószáma, amit a Samsung buktatott le. A “Több Ablak” funkcióhoz készült szoftverfejlesztői készletükben olyan jegyzetek találhatóak, amelyek megerősítik az állítást. Konkrétan az áll bennük, hogy ez a verzió Android N (7.0) kompatibilis.

Szóval nem történt nagy meglepetés, az Android verziók továbbra is számsorrendben követik egymást, a 2014-es Android 5.0 Lollipopot 2015-ben az Android 6.0 Marshmallow váltotta, az új utód pedig Android 7.0 lesz, egyelőre még ismeretlen névvel. Persze lehetett volna 6.1 is az új verziószám, de úgy néz ki elég újdonság lesz ahhoz, hogy a főverzió ugorjon egyet.

Következő hónapban kerül megrendezésre a Google fejlesztői konferenciája, amikor is vélhetően még többet felfednek az új OS-szel kapcsolatban.

GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid