Belehúzott a Samsung a kijelzőbe épített ujjlenyomat-olvasó fejlesztésébe

0

Sokáig egy teljesen futurisztikus dolognak tűnt a telefonkijelzőbe épített biometrikus szenzor, azonban a “keret nélküli” képernyős okostelefonok iránti hatalmas igény rohamosan begyorsította a technológia fejlesztését. Ujjlenyomat-olvasós megjelenítők már most is itt vannak, és a piacvezető gyártó, vagyis a Samsung is gőzerővel azon dolgozik, hogy utolérjen néhány merész kínai vállalatot. Már a második szabadalmát nyújtotta be a témában a dél-koreai cég.

Mindannyiunk kedvenc – vagy esetleg hőn utált – gyártója állítólag már a Samsung Galaxy S8, majd a Galaxy S9 esetében is szerette volna elhozni az újfajta érzékelőket, ám végül ebből nem lett semmi, maradtak a hátlapra implementált ujjlenyomat-olvasók. Na és persze eljöttek az írisz-szkennerek, de mindenki tudta, nem ez lesz az igazi nagy újítás. A jövő okostelefonjának előlapja egyetlen óriási kijelző lesz, amibe bele van szerelve az előlapi kamera, a szenzorok, hangszórók, és persze az azonosításhoz szükséges apparátusok is. Mindenki szeretné ezt a mobilt letenni az asztalra, és természetesen a Samsung sem kivétel.

A legfrissebb értesülések szerint ha az előbb említett csodák nem is valósulnak meg egyhamar, a megjelenítőbe épített biometrikus érzékelő már valóság lehet a Galaxy S10, sőt, már a Note 9 esetében is. Korábban már feltűnt egy a témát érintő szabadalom, amelyet a gyártó igyekezett haladéktalanul levédetni, azonban most egy újabb került napvilágra. Elsőnek a 91Mobiles csapata lett figyelmes a szabadalmi ábrákra, amelyek értelmében a Samsung a Snyaptics Clear ID-hez hasonló megoldás létrehozásán dolgozik, ezt a szenzort a Vivo X21UD-val ismerhettük meg. Az is lehet, hogy pontosan ugyanazt a Clear ID™ FS9500 szenzort adoptálják, de erről még nincs pontos adat, igaz, olyan hír sincs, ami ennek ellentmondana. Az érzékelő egyébként az AMOLED panelek fényáteresztő tulajdonságát használja ki, a szkennelt ujjlenyomatok adatait pedig továbbítja a processzor felé azonosításra. A technológia várhatóan a Galaxy Note 9-ben debütál a Samsung részéről, a mobilt előreláthatólag nyár végén vagy szeptember elején fogják leleplezni.

Forrás: GizChina

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid