Snapdragon 835-tel jöhet az Oppo Find 9

1

Kevés olyan okostelefon van, amiről annyit pletykáltak volna, mint az Oppo Find 9, anélkül, hogy valaha bemutatásra került volna. A telefont korábban idén júniusra vártuk, sajnos azonban nem érkezett meg, és mint tudjuk, ebben az évben már nem is fog. A legfrissebb pletykák azonban felfedik, hogy mikor számíthatunk a készülék érkezésére, illetve, hogy milyen belbeccsel fog rendelkezni. 

Az év folyamán sok mindent beszéltek a telefonról, volt olyan szóbeszéd – amellett, hogy június havában megérkezik -, mely szerint Gorilla Glass 5 oltalmazza majd megjelenítőjét, aztán arról rebesgettek, hogy Qualcomm Snapdragon 821 lapkakészlet lesz a belsejében. Ezekből nyilvánvalóan semmi nem lett, ennek ellenére a szóbeszédek folyama nem torpant meg, lássuk, most mit csacsognak a több, mint 2.5 éves Find 7 utódjáról!

find-9-koncepcio

Ha emlékeztek, egy szeptemberi jelentés értelmében nem fogjuk meglátni a készüléket egészen jövő évig, ezt a legfrissebb szóbeszédek is alátámasztják. Ha az állításaik helytállóak, akkor a Find 9 nem fog felbukkanni egészen 2017 márciusáig, ami könnyen jelenthet egy MWC-s bemutatót. Amit még hallani, hogy a telefon belsejében a Qualcomm Snapdragon 835 lapkája fog dolgozni, de ez még cseppet sem száz százalék. Ugyanakkor a Find széria tagjai rendre csúcskategóriás okostelefonok, így a választás teljes mértékben logikus volna. Egyébként ha minden igaz, ugyanez a lapkakészlet kerül majd a Samsung Galaxy S8 burkolata alá is.

Ezen felül még lehet számítani arra, hogy az említett chipsetet megspékelik 6 GB RAM-mal, és a kijelző felbontása legalább QHD lesz. Egyelőre ez valóban nem sok minden, de ha tényleg márciusban megkapjuk a Find 9-et, még biztosan fogunk róla hallani.

GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid