Sokkal rosszabbul fogy a Galaxy S5, mint korábban az S4!

6

Azt már többször halhattuk, hogy nem túl biztatóak a Samsung eladási mutatói, és ezt támasztja alá a Wall Street Journal friss jelentése is, miszerint messze nem lett olyan sikeres a Galaxy S5, mint várták.

A Samsung elvileg úgy számolt, hogy az S5-ből 20%-kal több fogy majd, mint tavaly az S4-ből, és a legyártott mennyiséget is ehhez méretezték. A számításuk azonban nem jött be, ugyanis az első három hónapban mindössze 12 millió fogyott az új csúcsmodellből, ami 4 millióval kevesebb, mint amennyit az S4 produkált egy évvel korábban.

Samsung-Galaxy-S5

Nem lett elég sikeres a Galaxy S5

Bár egyes piacokon – mint pl. az USA – jól teljesít a Galaxy S5, más helyeken komoly visszaesés történt: Kínában például 50%-kal kevesebb fogy az új modellből az elődjéhez képest. Mindez azt is jelenti, hogy jelenleg milliószámra állnak az eladásra váró S5-ök a Samsung raktáraiban.

A sikertelenség fő oka valószínűleg az, hogy sokak szerint nem tud megújulni a Samsung, míg a versenytársak egyre jobb mobilokkal állnak elő. Jól teljesített például az LG G3, az iPhone 6, és a Xiaomi is rengeteget ad el a csúcsmodelljeiből. Kétségtelen tehát, hogy komoly lépésekre van szükség a Samsung részéről, amiket valószínűleg meg is fognak tenni. Egyrészt kevesebb modellre koncentrálnak a jövőben, másrészt pedig egy teljesen megújult Galaxy S6-ra számíthatunk 2015 elején.

The Verge

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid