A Sony a telefonos játékokra fókuszálhat a jövőben, több népszerű cím is megjelenhet mobilra

0

Nem igazán lehetne azt mondani, hogy könnyű feladat beszerezni egy PlayStation 5 konzolt, viszont ahogyan a Blizzard munkatársa is rámutatott, telefonja legalább mindenkinek van. Talán erre az egyszerű tényre alapozza a Sony azon elképzelését, hogy a jövőben igyekszik majd a telefonos játékokra külön figyelmet fordítani, és több népszerű cím is megjelenhet ilyen kiadásban.

Jelen pillanatban nem túl sok PlayStation 5 exkluzív cím van, amivel játszani lehetne, holott a konzol már lassan fél éve megjelent. Mióta befutott az új generációra a Demon’s Souls, azóta a japánok nem nagyon kapkodnak az újabb bejelentésekkel, viszont friss értesülések alapján a mobilos játékok határozottan a figyelmük középpontjába kerültek. Nem csoda, hatalmas pénzek mozognak ebben a szektorban.

A Bloomberg nemrégiben publikált jelentése eléggé sötét színben tünteti fel a japán gyártót, amely szerintük kevésbé tűnik érdekeltnek abban, hogy PlayStation 5 exkluzív játékokat készítsen, még a kisebb stúdiói révén sem. Viszont telefonokon dúskálni fogunk a Sony címekben, ha hihetünk a legújabb értesüléseknek.

Nemrégiben közétettek ugyanis egy álláshirdetést, amelyben a PlayStation Studios telefonos részlegének új vezetőjét keresik, akinek a segítségével kidolgozhatnak egy nagyjából 3-5 éves időtartamú ütemtervet mobilos termékekhez. A meghirdetett pozíció leírásából arra lehet következtetni, hogy a japán gyártó már most is dolgozik néhány telefonokra szánt játékon. A legtöbb ilyen cím vélhetően a Sony népszerűbb konzolos exkluzívjainak portolt verziója lesz korábbi konzolgenerációkról, de az sem lehetetlen, hogy lesznek önálló fejlesztések is, amelyek ugyanazokban a világokban játszódnak majd, mint a már meglévő nagy nevek.

Valószínűleg minél hamarabb találják meg a megfelelő embert az állásra, annál hamarabb tudjuk meg, a Sony milyen terveket dédelget a háttérben. Talán ezekkel a játékokkal akarnak új lendületet adni a kissé megfáradt mobilos divíziójuknak, ki tudja. Természetesen az, hogy a japán gyártó komolyabb figyelmet fordít telefonos játékokra, még nem jelenti azt, hogy a PlayStation mint platform magára lesz hagyva, vagy nem jelennek meg exkluzívok a jövőben. Sokkal inkább azt, hogy erre majd ritkábban kerülhet sor.

Forrás: PhoneArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid