Sötétre vált a Google Play Áruház is

0

A Gmail mellett a Play Áruház sötét módját is javában teszteli a Google, sőt, egyes felhasználóknál már meg is jelent az új opció. Mutatjuk, milyen lesz!

Az új Android 10-ben már gyárilag benne van a régóta várt a sötét mód, ám ahhoz, hogy ez rendesen működjön, a fontosabb alkalmazásoknak is támogatnia kell ezt. A Google dolgozik is ezen, épp tegnap számoltunk be róla, hogy néhány felhasználónál megjelent a Gmail-ben a sötét téma, most pedig a Play Áruházzal történt hasonló. Az XDA-Developers egyik fejlesztője azt írja, hogy nála már elsötétült az alkalmazásbolt (Pixel 2 XL/Android 10), de egyelőre úgy néz ki, hogy csak szűkebb körben tesztelik a funkciót.

Íme néhány screenshot:

Ha emlékeztek, épp nemrég újult meg a Play Áruház felülete, sokkal fehérebb lett az egész. Akkor ennek sokan nem örültek, de a Google épp ezzel készítette elő a sötét témát, hiszen az egységes világos háttérből könnyebb sötétet csinálni.

Az új megjelenés tehát még nagyon kevés felhasználónál aktiválódott, és mivel szerver oldali frissítésről van szó, a Google dönti el, hogy kinél engedélyezi. Bízunk benne, hogy pár héten belül szélesebb körben is elérhető lesz a sötét mód a Play Áruházban és a Gmail-ben is.

Forrás, via

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid