Strapateszten járt a Razer Phone

1

A Razer Phone ennek a hónapnak az elején debütált, majd nem sokkal később meg is jelent. A telefon erényeiről és esetleges hátulütőiről most nem értekeznénk, viszont górcső alá vesszük a telefon strapabírását. A készülék ellenálló képességet természetesen ezúttal is Zack Nelson tesztelte, aki a JerryRigEverything YouTube-csatornát igazgatja.

A szokásos karc, hajlítási, valamint égetési próba után arra a megállapításra juthatunk, hogy a Razer telefonja sokkal jobban bírja a kiképzést, mint a Nextbit Robin. Akárhogy is nézzük, az említett okostelefonra a jelen cikkünk tárgyának elődjeként is tekinthetünk, így ezt a tényt mindenképpen felfoghatjuk pozitívumként.

Persze nem minden tökéletes, a videóban az összekarcolt hátlapi kamera üvegét valamilyen bevonat burkolja, amit ha egyszer sérülés ér, annak nyoma véglegesen ott marad a felületen. A telefon fémből készült részei természetesen szintén nem immúnisak a csikarásra, amelyek utána végérvényesen rajta maradnak az adott részeken. A kijelző egy igazi különlegesség, hiszen 120 HZ-es képfrissítési rátával rendelkezik, és az öngyújtóval vívott küzdelem után életre kelnek a képpontjai. Nagy meglepetéseket ez nem okozhat, hiszen körülbelül ez a helyzet az összes LCD technológiára épülő panellel. A hajlítási próba során a telefon a bekapcsológombnál sajnos megreccsen, ugyanakkor a sérülés ellenére a mobil továbbra is működésképes marad.

GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid