Szeptember 15-től vehetünk majd Galaxy Note 4-et?!

1

Azt már eddig is tudtuk, hogy szeptember 3-án mutatják be a Samsung Galaxy Note 4-et, hiszen már ki is küldték a meghívókat az eseményre, de a megjelenés idejéről csak sejtések voltak.

Mint ahogy korábban is megírtuk, a Samsung siet majd a kiadással, és akár pár héttel a bemutató után már a boltok polcain lehet a Note 4. Most ezt megerősíti egy kiszivárgott dokumentum, ami tartalmazza azokat az időszakot, amikor nem vehetnek ki szabadságot a Samsung dolgozói a nagy hajtás miatt

galaxy-note-4-release-date

Az egyik ilyen szabadságmentes időszak szeptember 3-tól 7-ig tart, ez pontosan egybeesik majd a bemutatóval. Ennél azonban sokkal érdekesebb a másik, szeptember 15-től 28-ig tartó időszak, ami azt vetíti előre, hogy 15-én jelenik majd meg a Galaxy Note 4, és ezután két hetes hajrá következik.

Persze ez még nem hivatalos információ, ráadásul régiónként is eltérhet majd a megjelenés ideje. Az készülék ára még ismeretlen, ez valószínűleg a bemutató után derül majd ki.

SamMobile

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid