Tanúsítvány igazolja, hogy 1 millió hajlítást is kibírnak az Oppo mobilok

0

A hajlítható okostelefonokkal kapcsolatban két fő aggály van: az egyik ezeknek a készülékeknek a nem éppen baráti árazása, a másik pedig a strapabírás. Az Oppo készülékeinek tartósságát most tanúsítvány igazolja, ez érvényes a Find N3 Flip és az N3 modellekre egyaránt. 

Nyilván minden a felhasználási módoktól, szokásoktól függ, de a TUV Rheinland csapata szerint a készülékek zsanér mechanizmusán semmi nem fog múlni. Mindkét címben említett hajlítható kijelzős okostelefon tanúsítványt kapott tőlük, mert megbízhatóan képesek legalább 1 millió alkalommal kinyílni, illetve összezárulni. 

Habár az Oppo Find N3 Flip idén augusztusban, az Oppo Find N3 pedig októberben debütált, a minősítést most novemberben kapták meg. Amikor a Flip modell be lett mutatva, akkor azzal az ígérettel kecsegtették a sajtó munkatársait és a jövendőbeli vásárlókat, hogy az képes gond nélkül kiállni 600 ezer hajlítást. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az okostelefont napi 100 alkalommal is ki lehet nyitni, 16 éven át.

Már ez sem piskóta, de a TUV Rheinland tesztjei szerint az okostelefon és testvére ennek közel a kétszeresét is kiállja. Persze egy hajlítható mobil tartóssága nem csak a zsanér mechanizmus megbízhatóságának függvénye, óvni kell a belső képernyőt, illetve kerülni kell a por bejutását a szerkezetbe. Mindenesetre azt jó tudni, hogy a gyártók igyekeznek mindent megtenni.

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid