Tíznél is több 5G mobillal készül jövőre a Xiaomi

0

Gőzerővel halad az 5G technológiák terjedése, egyre több helyen építenek ki hálózati infrastruktúrát az új telekommunikációs szabványhoz. A gyártók többsége úgy véli, hogy az igény folyamatosan nőni fog azon okostelefonok iránt, melyek kompatibilisek az új szabvánnyal. Természetesen a Xiaomi is köztük van, és a kínai vállalat egészen elképesztő terveket dédelget a következő évre.

A Xiaomi 2020-ban több, mint 10 olyan okostelefont készül piacra dobni, amelyekben 5G modem található. Ráadásul az elképzelés szerint nemcsak felsőkategóriás mobilokról lenne szó, hanem lenne köztük középkategóriás ajánlat is. A koncepció hátterében az áll, hogy a gyártó szerint 2020-ban a 4G mobilok már kevésbé lesznek vonzóak a vásárlóközönség számára. A Xiaomi vezérigazgatója, Lei Jun a World Internet Conference nevű rendezvényen fedte fel vállalata terveit a következő évre, és egyúttal sürgette a szolgáltatókat, hogy minél gyorsabban terjesszék ki 5G hálózataikat.

Xiaomi Mi 9 Pro 5G

Azok, akik az iparban tevékenykednek, attól félnek, hogy a 4G modellek többé nem fognak olyan jól fogyni – mondta Lei a Reuters újságírói szerint. A Xiaomi piaci részesedése Kínában elkezdett csökkenni az elmúlt időszakban, az idei második negyedévben a helyi okostelefon eladások 11,8 százalékát tudhatták magukénak, miközben egy évvel ezelőtt 13,9 százalékon álltak. Ugyanakkor a Xiaomi Mi 9 Pro 5G egy elképesztően kapós készülék lett, olyannyira, hogy a gyártósor és a beszállítók alig bírnak lépést tartani a hatalmas vásárlói igényekkel. A legtöbb vásárló egyébként, aki elfordult a Xiaomitól, szinte mind Huawei-re váltott, és nem a specifikációk vagy a funkciók miatt, hanem hazafiságból. A másik kínai gyártó ugyanis az Egyesült Államok és Kína között zajló kereskedelmi háború középpontjában áll, így termékeik vásárlása presztízs értékkel bír. A Xiaomi helyzete azért még korántsem sötét, hiszen egyre népszerűbbek Európában, ahol az okostelefonos piac 9,5 százaléka van a kezükben, miközben egy évvel ezelőtt 6,5 százalékát birtokolták az előadásoknak. Nálunk egyébként épp a Huawei rovására növekszik a Xiaomi, vagyis pont fordított a helyzet, mint Kínában.

Xiaomi telefont vennél? Íme néhány friss ajánlat:

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid