A Samsung egyedi kameráját kaphatja tripla kivitelben az Oppo R17 Pro

0

A kínai Oppo kiadott egy videós kedvcsinálót, amelyen az R17 Pro látható. A felvételen szemügyre vehető a készülék formaterve, amelynek legérdekesebb része a hátlapi kameraegység lesz, három érzékelővel. A nemrég leleplezett alapmodell sem mondható egy gyenge eresztésnek, de a Pro variáns még magasabbra helyezi majd azt a bizonyos képzeletbeli lécet.

A hátlapi triplakamerás konstrukcióról úgy tudni, az elsődleges érzékelője változtatható apertúrával lesz ellátva, pont ahogyan a Samsung Galaxy Note 9 és S9 mobilok esetében történt. A szenzor képes lesz f/1.5 és f/2.4 között váltogatni a rekeszértéket a helyzettől függően, ezt a videón is remekül látni.

Persze azt nem tudjuk meg, mire szolgál majd a másik két érzékelő. Bizonyos források szerint a harmadik szenzor egy Time Of Flight 3D kamera lesz, ami kiterjesztett valósággal kapcsolatos funkciókat tesz lehetővé. Persze, ezt még sehol nem támasztották alá érdemben, így nem lehetünk biztosak.

Az Oppo R17 Pro egy igazi nagyágyú lesz, hiszen kijelzőbe szerelt ujjlenyomat-olvasót, 6.4 colos, 1080×2280 felbontású AMOLED megjelenítőt, akár 8 GB RAM-ot, valamint egy Qualcomm Snapdragon 710 lapkakészletet kaphat.

A készülék az Oppo újfajta notch kialakításával igyekszik kicsit ízlésesebben tálalni ezt a szenzorsziget-őrületet, ami ha nem is feltétlenül sikerül, legalább mutat valami újat. A telefon augusztus 23-án kerül bemutatásra.

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid