Újabb mérföldkőnél a Huawei Mate 30 széria eladásai

0

Annak ellenére, hogy az amerikai kormány megorrolt a Huaweire, és a Mate 30 széria telefonjai már csak Google Szolgáltatások nélkül jelenhettek meg, a mobilok meglehetősen jól fogytak. Nagyjából egy hónappal ezelőtt érték el a 7 milliós eladást, és most újabb mérföldkőnek örülhet a kínai gyártó.

Egy kínai illetőségű híroldal értesülései szerint eddig a pontig a Huawei összesen 12 millió Mate 30 szériába tartozó okostelefont értékesített világszerte (ebben a Lite modell valószínűleg nincs benne). Amennyiben a Sina nevű médiaorgánum által közölt számok pontosak, úgy a kínai vállalat igen figyelemreméltó eredményt ért el, főleg a bevezetőben már említett szoftveres korlátozás, illetve a limitált hozzáférhetőség mellett. A Huawei egyébként szeretne legalább 20 millió Mate 30 készüléket értékesíteni, és ezeket a számokat elnézve a céljukat meg is valósíthatják.

A szép eladási számok egyáltalán nem meglepőek, hiszen a Huawei Mate 30 mobilok, különösen a Pro variáns kiváló iskolapéldái annak, hogyan is kell kinéznie egy mai felsőkategóriás okostelefonnak. A gyártó komolyan ráfeküdt a készülékek kamerás képességeinek fejlesztésére, és a már kötelezően elvárható gyors működés mellett az üzemidő is sokat javult. Nyilván a Google Szolgáltatások hiánya valamennyire csökkenti a vásárlókedvet Kínán kívül, ugyanakkor jó látni, hogy a mobilok a tiltások és korlátozások ellenére is remekül teljesítenek, és a gyártó sem fog eltűnni egyhamar a nemzetközi színtérről.

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid