Ulefone Armor X3 bemutató – Vízálló strapamobil 30 ezer Ft alatt

0

Ha éppen egy olcsó, de strapabíró okostelefont keresel, netán egy másodlagos mobilt melóba, amit nem kell sajnálni, esetleg egy masszív készüléket az eleven és minden lében kanál gyermeknek, akkor érdemes megismerkedni az Ulefone Armor X3-mal. A telefon ellenáll szinte mindennek, hatalmas aksija, naprakész operációs rendszere van, és simán kijön 30 000 forintból.

A legtöbben örömmel fogják konstatálni, hogy az Armor X3 megjelenítője 6 col alatti, az 5,5 hüvelykes képernyőt simán lehet egyetlen kézzel használni, pláne, hogy 18:9 képarányú kialakítást kapott. A HD+ felbontású megjelenítővel persze talán kicsit előreszaladtunk, hiszen nem ejtettünk szót a mobil borításáról, amit valóban arra terveztek, hogy túléljen mindent. A fémből és polikarbonátból készült külső burkolat IP68, IP69K valamint MIL-STD-810 minősítést is kapott, ami azt jelenti, hogy kiválóan ellenáll a víznek, pornak és a fizikai sokknak. Ez a telefon a legkeményebb körülmények között is vígan elvan, mindegy milyen helyzetbe kerülünk, az Armor X3 ki fog mellettünk tartani.

Nem érdemes megfeledkezni arról, hogy ez egy olcsó strapatelefon, szóval nem került a belsejébe atomerőmű, be kell érni egy négymagos MediaTek lapkával, ami ugyan messze nem a legerősebb a piacon, viszont az alapvető okostelefonos feladatokban tökéletesen helyt tud állni. Böngészés, Facebook, filmezés, minimális játék nem fogja feladni neki a leckét, és amúgy igazából a legtöbben erre használjuk a mobilunk. A chipset mellé 2 GB RAM, valamint 32 GB háttértár jutott, utóbbi természetesen bővíthető micro SD kártya segítségével.

A készülék hátoldalán duál kamerakészlet található 8, valamint 2 megapixeles kamerákkal. Az elsődleges szenzor rekeszértéke f/1.8, aminek köszönhetően talán kevésbé megfelelő fényviszonyok között is lehetséges tűrhető fényképeket készíteni. A frontoldali képrögzítő egység felbontása 5 megapixel, Skype hívásokhoz valamint önarcképek készítéséhez bőven elég. Az Ulefone Armor X3 nem fog bennünket hozzásegíteni a következő Pulitzer-díjunkhoz, de egy kis odafigyeléssel alkalmi fotózásra elegendő lehet.

A készülék 3G modemmel bír, ami azt jelenti, hogy le kell mondani az LTE hálózatokról, és emiatt nincs B20 támogatás sem, ám a készülék árát tekintve ez egy olyan kompromisszum, amellyel együtt lehet élni. A negyedik generációs Bluetooth modem mellett egy szabványos WiFi modul is bekerült a telefon ellenálló házába, sőt, van FM rádió is, ami manapság kezd kihalni a mobilos világból, holott vannak helyzetek, amikor nagyon jól tud jönni. A gyártó a fülhallgató kimenetet sem spórolta le a telefonról, így mindenki használhatja kedvenc vezetékes fülesét az Armor X3-mal.

Az Ulefone Armor X3 strapatelefonhoz méltó akkumulátort kapott, melynek kapacitása 5000 mAh, szóval a decens üzemidő mondhatni garantált. A hatalmas aksi mellett ezt az alacsony fogyasztású processzor, valamint a mobilon futó Android 9.0 Pie operációs rendszer teszik lehetővé.

Az Ulefone Armor X3 most a GearBest webáruházában mindössze 99,99 dolláros áron rendelhető magyar nyelvű menüvel, és ha az ingyenes Priority Line szállítási módot választjátok, nem fog benneteket semmilyen extra költség terhelni. További információk és megrendelés erre a linkre kattintva!

Forrás: GearBest

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid