Android 10-zel debütált az UMIDIGI F2 okostelefon

0

Az Umidigi F2 magára vonja a tekinteteket, hiszen a képernyője körül alig vannak kávák, és a bevágásban lévő kamera is nagyon “trendi” mostanában. A hátlapon 48 megapixeles kamera feszít, a burkolat alatt pedig egy méretes, 5150 mAh kapacitású telep, illetve egy mesterséges intelligenciával turbózott erős processzor. Ráadásul a mobil a legújabb Android operációs rendszert, a 10-est futtatja. Mindez meglehetősen kedvező áron, 61 ezer Ft környékén szerezhető be, ami nem hangzik rosszul.

Az Umidigi F2 esetében ha nem is minden, de nagyon sok szól a kijelzőről. Ez a készülék egyik legfigyelemreméltóbb része, mivel az IPS panelt szinte alig veszi körül keret, és az előlapi, nem mellesleg 32 megapixeles kamerát egy apró bevágásban találjuk, ami jóval klasszabb, mint egy szimpla szenzorsziget. 6,53 colon már jól lehet tartalmat fogyasztani, és mivel ez egy Full HD+ felbontású megjelenítő, mindezt igényesen tehetjük.

A készülék ugyan műanyagból készült, és ez sokak számára talán nem annyira prémium, viszont az is tagadhatatlan, hogy jobban bírja az eséseket, mint az üveg.

A telefon lelke egy MediaTek gyártmányú lapkakészlet, a mesterséges intelligencia képességekkel felruházott Helio P70, ami már a komolyabb feladatokkal, sőt, játékokkal is képes megbirkózni. A folyamatos rendszerműködéshez 6 GB RAM-ot szereltek a lapka mellé, a fájlok tárolására pedig ott lesz a 128 GB-os háttértár, ami természetesen bővíthető micro SD kártya segítségével. Az Umidigi F2 LTE modeme támogatja az összes Magyarországon használt telekommunikációs frekvenciát, navigációs rendszere pedig értelmezni tudja nem csupán a GPS, de a BeiDou, valamint a GLONASS műholdak jeleit is, így helymeghatározásra is kiváló választás a készülék.

A telefon további jellemzői között szót érdemel az NFC chip, az FM rádió, a fülhallgató kimenet, a kétcsatornás WiFi modul, valamint a tény, hogy tárhelybővítés esetén rendelkezésre áll egy külön micro SD slot, így egyszerre lehet élni a 2 hálózati kártya, valamint a nagyobb háttértár opciójával. Mehet a telóba egy akár 256 GB-os kártya is, simán kezelni fogja.

Most pedig jöjjenek a kamerák, amelyekre eléggé rágyúrt a gyártó, igyekezett kihozni a legjobbat a rendelkezésre álló büdzséből.

Összesen négy képrögzítő egység foglal helyet a telefon hátlapján, az elsődleges érzékelő egy Samsung gyártmányú 48 megapixeles konstrukció 6 elemes lencsével és f/1,79 rekeszértékkel. Aztán ott van egy 13 megapixeles ultraszéles látószögű modul, ami 120 fokban érzékeli az előtte lévő teret, portrémódhoz 5 megapixeles mélységérzékelőt, makró képekhez pedig egy szintén 5 megapixeles egységet kapunk, ami már 2 cm-es távolságról is remek közeli fotókat készít. Az előlapon található bevágás a korábban már említett 32 megapixeles képrögzítőt rejti, ami számos szoftveres trükköt ismer a szelfik feljavításához.

Ami még igazán vonzóvá teszi ezt az okostelefont az az, hogy hatalmas akkumulátorral szerelték fel, ami tuti bírni fogja azt a tempót, amit diktálsz neki. Az 5150 mAh kapacitású telep 30 órányi telefonhívást, 16 óra videózást, valamint 9 óra játékot tesz lehetővé a gyártó szerint. Nem kell egy életet leélni a konnektorok mellett, mert az óriási telep támogatja a gyorstöltést is, mindössze egy 18W-os adapterre lesz szükséged, ha ki akarod használni ezt a lehetőséget, ami egyébként a csomag része.

Az Umidigi F2-n már gyárilag a legújabb Android 10 operációs rendszer fut, ami nagyon kevés mobilról mondható el, ebben az árkategóriában pedig talán egyedülálló.

Az Umidigi F2 most csupán 199,99 dolláros áron rendelhető elő, ami átszámolva olyan 61 ezer Ft. Szállításból pedig mindenképp az EU Prioity Line-t érdemes választani, ez vámmentes szokott lenni. Ha szeretnél többet tudni, vagy rendelni ebből a mobilból, kattints bátran erre a linkre!

Forrás: Banggood

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid