Videó: így tesztelte a Samsung a Galaxy Z Fold 3 és a Z Flip 3 strapabírását

0

A Samsung számos egyéb mellett úgy mutatta be a Galaxy Z Fold 3 és Galaxy Z Flip 3 modelleket, mint az első vízálló hajlítható mobilokat. Nem csupán az ellenálló kialakítás, de a mozgó alkatrészek és a spéci képernyő miatt is különleges figyelmet kívánnak a flexibilis készülékek, hiszen az lenne az optimális, ha ezek a nem éppen olcsó okostelefonok sokáig kiszolgálnának bennünket. A gyártó most egy videón keresztül mutatja be, mennyire igyekeztek, hogy strapabírás szempontjából ne lehessen egy szavunk sem az újdonságok kapcsán.

A most publikált videó bemutatja, milyen módon tesztelték a hajlítható képernyős mobilokat, mielőtt azok bemutatásra kerültek volna. A hivatalos sajtóközlemény szerint a készülékeknek ki kell bírnia 200 ezer hajlítást sérülés nélkül, ami napi 100 kinyitást és összecsukást jelent nagyjából 5 éven keresztül. A környezeti hatásokat szimuláló kamrában folytatott tesztek pedig azt hivatottak igazolni, hogy a telefonok az átlagostól eltérő időjárási körülmények között is működni fognak, magyarán nem nyírja ki őket sem a durván száraz, sem a párás közeg, és ugyanígy bírni fogják a forróságot és a hideget is.

A Samsung Galaxy Z Fold 3 és a Galaxy Z Flip 3 modellek vízbe merítésen és különböző az S Pen tollat érintő teszteken is átestek.

Azt azért érdemes megjegyezni, hogy a videofelvétel apróbetűs részében az áll, hogy a mobilokat nem érdemes sós tengervízbe vagy medencébe meríteni. Utóbbi esetében a víz tisztántartására használt vegyszerek kezdhetik ki a készülékek külső borítását. Nem is szaporítanánk tovább a szót, ha gondoljátok nézzétek meg a Samsung új videóját, ami látványos érdekesség lehet minden telefonrajongó számára, és azoknak is, akik gondolkoznak egy ilyen brutáldrága hajlítható mobil beszerzésén, de a strapabírással kapcsolatos aggályaik vannak.

Forrás: Samsung

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid