Vízesés kijelzővel, 5G-vel és Snapdragon 865 lapkával debütált a Motorola Edge+

0

A Motorola két 5G modemmel szerelt okostelefonnal bővítette a telefonos kínálatát, az egyik a középkategóriás Motorola Edge, a másik pedig ennek a Plus variánsa. Mindketten megkapták a széleken szinte lefolyó hajlított megjelenítőt, a Plus változat ráadásul csúcskategóriás chipsetre, valamint 108 megapixeles kamerára is szert tett

A Motorola Edge+ egy minden ízében zászlóshajó, melynek megjelenítője mindenképpen magára fogja vonni a tekinteteket, hiszen 6,7 colos képátlóval, AMOLED panellel, HDR10+ támogatással, valamint Endless Edge kialakítással rendelkezik. A 90 Hz-es képernyő felbontása Full HD+, a rajta lévő bevágás egy 25 megapixeles kamerának ad otthont, az ujjlenyomat-olvasó pedig a képernyő alatt foglal helyet.

A hátoldali kamerarendszer nagyon ígéretes, mivel az elsődleges szenzor 108 megapixeles, felvértezték optikai képstabilizátorral, és a munkáját segíti egy 8 megapixeles telefotó modul 3x optikai zoommal, szintén optikai képstabilizátorral, valamint egy 16 megapixeles modul, ami egy ultraszéles látószöggel ellátott konstrukció.

Utóbbi makró fotózásra is alkalmas, a képrögzítő rendszer rendelkezik továbbá egy ToF szenzorral is. Az apparátus 6K felbontású videók rögzítésére képes, ami azért érdekes, mert mehetne neki a 8K is, erre mind a chipset, mind a szenzorok alkalmassá teszik.

És ha már chipset, a Motorola Edge+ burkolata alatt egy Qualcomm Snapdragon 865 lapkakészlet végzi a számítási feladatokat, mellette 12 GB RAM, valamint 256 GB-os UFS 3.0 tárhely teljesít szolgálatot. A készülék mobilitását 5000 mAh kapacitású akkumulátor szavatolja, ez USB-C porton keresztül veszi fel a töltést, és támogatja az akár 18 wattos adaptereket is.

A gyártó szerint a telefon lazán hozni fogja a két napos üzemidőt. A Motorola Edge+ támogatja továbbá a vezeték nélküli töltést, és mindkét irányba működik a dolog, tehát képes fogadni a 15 wattos, valamint le tud adni 5 wattos indukciós töltést, amivel mindenféle kütyüket lehet majd táplálni. A kábeles fejhallgatókat is ki lehet venni a fiókból, mert a mobilról nem spórolták le a 3,5 mm-es kimenetet sem. A Motorola Edge+ egyelőre csak az amerikai Verizon szolgáltatónál kapható, tőlük kerek ezer dollárért vehetik meg a kintiek, vagy aláírhatnak valamilyen két éves hűségidős csomagra, és akkor valamivel kedvezőbben is hozzájuthatnak a készülékhez.

A “sima” Motorola Edge sem sikerült rosszul, ez egy középkategóriás mobil, a megjelenítő szintén 90 Hz-es, ám ezúttal elmarad a HDR10+ támogatás. A házban Qualcomm Snapdragon 765G lapkakészlet végzi a számításokat, a RAM pedig mindössze 6 GB, de a legtöbben boldogok lesznek ezzel a kiépítéssel is. A belső tárhely kapacitása 128 GB, viszont a Plus változattal ellentétben ez a tároló bővíthető micro SD kártyával.

Az elsődleges kamera felbontása 64 megapixel, viszont ugyanúgy segíti egy telefotó, plusz egy ultraszéles látószöggel bíró modul is, illetve az előlapi 25 megapixeles szenzor is teljesen változatlan a másik modellhez képest. 4500 mAh kapacitású aksi teszi teljessé az összképet 18 wattos töltéssel, viszont a vezeték nélküli metódusok semmilyen módon nem támogatottak. Ez a modell kapható lesz Európában is, nálunk 599 eurót fognak elkérni érte, és kérhetjük majd feketében, illetve magenta árnyalatban.

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid